|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
- Románia nemzetközi bírálata - 2/1. folyt.
|
Ezeket a vádakat visszhangozza azóta az egész román sajtó, feltűnően részletes beszámolókban adva hírt a román dolgozók felháborodásáról, amely - úgymond - spontán munkásgyűléseken nyilvánul meg. A nyugati országokban, ahol igen nagyra értékelik a magyarországi változásokat, és egyöntetű helyesléssel fogadták 1956 budapesti átértékelését, egyre-másra jelennek meg Romániát minden eddiginél jobban elmarasztaló nyilatkozatok. Morris Abram, a párizsi emberjogi konferencián jelenlévő amerikai küldöttség vezetője tegnap szégyenletes tettnek minősítette a román műszaki zár megépítését. A brit fődelegátus, Sir Antony Williams kifejtette, a berlini falhoz hasonló határzár felállítását nemkívánatos lépésnek tekintik, és ezt a román küldöttség tudomására hozták. Mint mondta, megjegyzéseikre nem kaptak választ. Magyar részről eközben újabb kísérletet tettek a nemzeti kisebbségek jogvédelmi lehetőségeinek kibővítésére. A párizsi emberjogi konferencia tegnapi ülésén a magyar küldöttség olyan határozati javaslatot terjesztett elő, amely elfogadása esetén garantálná a kisebbségek részére anyanyelvük szabad használatát és az anyanyelven történő oktatás biztosítására, a kisebbségi kultúra ápolásának elősegítésére ösztönözné az egyes kormányokat. Nyugati diplomaták, akik már tanulmányozták a magyar javaslatokat, úgy vélik, hogy a szóban forgó kezdeményezés a bulgáriai török kisebbség jogvédelmét is szolgálhatja. (folyt.)
1989. június 22., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|