|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Szaharov Amszterdamban
|
Amszterdam, 1989. június 16. péntek (AP/Reuter/TASZSZ) - Andrej Szaharov a politikai változás irányába mutató fontos lépésként értékelte csütörtökön, hogy megkezdte munkáját az új szovjet parlament, amelynek azonban még ,,bizonyos utat meg kell tennie,,. A Nobel Békedíjas szovjet fizikus csütörtökön este érkezett Hollandiába, hogy a groningeni egyetemen pénteken átvegye a neki ítélt díszdoktori címet.
Újságírók kérdéseire válaszolva Szaharov a Népi Küldöttek Kongresszusával kapcsolatban elmondta még, hogy szerinte az NKK nem tudta teljesíteni feladatát, azaz nem tudott alkotmányos reformokat megvalósítani. Szaharov szerint a Legfelsőbb Tanács ,,nem a megfelelő fórum alkotmányos reformok megvalósításához,,. ,,Ez az NKK-ba közvetlenül választott küldöttek feladata,, - tette hozzá. Szaharov üdvözölte Gorbacsov bonni kijelentését a berlini falról, azaz azt a főtitkári megállapítást, hogy a fal nem lesz örök és nem jelenthet komoly akadályt a kelet-nyugati kapcsolatokban. A Szovjetunió és a többi szocialista ország viszonyáról Szaharov azt hangoztatta, hogy a Szovjetunió ,,a világ utolsó imperialista,, országa, amelynek Nagy-Britannia példáját követve ,,meg kell adnia gyarmatainak a szabadságot,,. Nagy Imre és sorstársai magyarországi temetésével kapcsolatban Szaharov hangsúlyozta, hogy ez az esemény a szocialista rendszer irányváltását jelzi. ,,Nagyon fontos - mondta -, hogy nemcsak a magyar hanem a többi nép is megszabaduljon a múlt hazugságaitól.,, +++
1989. június 16., péntek 06:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|