|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Berlini reagálás Bush mainzi beszédére
|
Berlin, 1989. június 1. csütörtök (MTI-tud) - Szóvivői nyilatkozatban utasította vissza csütörtökön az NDK külügyminisztériuma az amerikai elnök Mainzban mondott beszédének egyes kitételeit.
Wolfgang Meyer szóvivő megfogalmazása szerint George Bush szerdai beszédének az NDK és Nyugat-Berlin határával - azaz a berlini fallal - kapcsolatos része ,,aligha alkalmas az enyhülés nemzetközi folyamatának előmozdítására. ,,A fenti kijelentések ellentétesek az Egyesült Államok által is aláírt Helsinki Záróokmánnyal, amely világosan kimondja az európai határok sérthetetlenségét - hangoztatta a külügyminisztérium szóvivője. Wolfgang Meyer egyúttal visszautasította Bush beszédének mindazon részleteit, amelyek szerinte beavatkozási kísérletet jelentenek az NDK belügyeibe. Mint emlékezetes, az amerikai elnök a magyar-osztrák határon húzódó műszaki zár bontásán felbátorodva a berlini fal lebontását jelölte meg a Kelet és a Nyugat viszonyát javító következő lépésként. Ugyanakkor sürgette a Moszkvából kiindult új gondolkodásmód továbbterjedését, amikor úgy fogalmazott: ,,Vigyék át a glasznosztyot Kelet-Berlinbe,,. Az NDK hírközlő szervei meglehetősen fagyosan reagáltak az amerikai elnök Mainzban elhangzott beszédére. Az ADN hírügynökség tudósítója ,,régi közhelyek és arcátlan követelések,, gyűjteményének minősítette a Rheingoldhalléeban elhangzottakaat. Beszámolója szerint - amelyet a TV-híradó, valamint a csütörtöki központi lapok is átvettek - Bush gyakorlatilag az európai határok lebontására szólított fel, s durván beavatkozott a szocialista országok belügyeibe. A hírügynökség a ,,fal,, szó említése nélkül utasította vissza a Berlint kettéosztó mű felszámolását szorgalmazó elnöki szavakat. Mint írta, Bush, ,,hivatali elődjének otromba kísérletét megismételve, a történelmi és politikai realitások figyelmen kívül hagyásával, előírásokat próbált adni az NDK és Nyugat-Berlin közötti határra vonatkozólag.,,. +++
1989. június 1., csütörtök 19:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|