|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Százhúszezer szakszervezeti beutaló a főidényre (1. rész)
|
1989. április 26., szerda - Június elejétől augusztus végéig 120 ezren pihenhetnek itthon és külföldön kedvezményes szakszervezeti beutalóval - tájékoztatták a SZOT Üdülési és Szanatóriumi főigazgatóságán az MTI munkatársát. A főidényben családos beutalóval 36 ezer felnőtt és 25 ezer gyermek tölthet el két hetet a Balaton partján vagy más szakszervezeti üdülőben. Az igények ennél az idén is nagyobbak lennének. A beutalók többségével - 62 százalékával - az egygyermekes, 28 százalékával pedig a kétgyermekes családok utazhatnak. A beutalóknak mindössze 10 százaléka teszi lehetővé, hogy a három vagy többgyermekesek együtt nyaraljanak. Kéthetes turnusokban 15 ezer általános iskolás vakációzhat a SZOT gyermeküdülőiben. A boglárlellei Vadrózsa üdülőbe a sportolni vágyó felsőtagozatos fiukat, mig Vajtára a számítógépes ismeretek után érdeklődő gyerekeket várják. A különleges diétát igénylő gyermekeknek is módjuk lesz lesz a közös vakációra; a lisztérzékeny gyermekek augusztus második felében Vajtán, az inzulinra szorulók pedig a boglárlellei Gyöngyvirág üdülőben tölthetnek el néhány hetet orvosi felügyelet mellett.
A nyári, valamint az őszi, téli szezonra szóló beutalók ezekben a napokban érkeznek meg az alapszervezetekhez. A beutalók ára, a kedvezmények mértéke az idén nem változott, annak ellenére, hogy az üdülők üzemeltetési költsége áprilisig csaknem 15 százalékkal nőtt. A dolgozóknak átlagban csak a költségek 19 százalékát kell megfizetniük. A családos beutalók esetében a harmadik és minden további gyermek térítésmentesen üdülhet. Ugyancsak ingyenes az utazás a gyermeküdülőkbe. A felnőttek napi térítési dija - tavaly október óta - átlagosan 100 forint. Ezen belül a napi díjak a szezontól, az üdülő jellegétől és helyétől, valamint osztályba sorolásától függően 60-130 forint között változnak. A gyermekek nyaralása a szülőknek egy napra általában 50-70 forintjába kerül. Új rendelkezés viszont, hogy a helyi tanácsok által megállapított üdülőhelyi díjat a helyszínen kell fizetniük a beutaltaknak, ennek össszege napi 4-8 forint között változik. Üdülőhelyi díjat azonban nem mindenkinek - így a három és ennél is többgyermekes családoknak, a nyugdijasoknak, valamint a 14 éven aluliaknak sem - kell fizetnie. Az idén a tavalyinál csaknem 10 ezerrel kevesebben, mintegy 300 ezren vehetik igénybe a kedvezményes szakszervezeti üdülést. (folyt.köv.)
1989. április 25., kedd 22:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|