|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Május 1-jén nyitnak a strandok
|
1989. április 27., csütörtök - A strandidény kezdetének hivatalos napja immár hagyományosan május 1-je. A Fővárosi Fürdőigazgatóság az idén új strandot nyit az Egressy és a Vezér út sarkán. A Pascal Fürdőt 1986 októberében kezdték építeni annak a termálkútnak a hasznosítására, amelyet 1965-ben fúrtak Zuglóban. A létesítmény az első beruházása annak a fürdő- gyógyszállóegyüttesnek, amely a 14 hektáros területen épül meg. A Fővárosi Fürdőigazgatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet az új strandon tartottak, elhangzott: a vállalat súlyos anyagi gondokkal küzd, emiatt az idén csak az elkerülhetetlen felújításokat, karbantartásokat tudta elvégezni. A fürdőigazgatóság egyelőre nem kívánja emelni a starndbelépők árait. Bizonyos kedvezményeket azonban csökkent. A délutáni olcsóbb belépőjegyek megszünnek. Az uszoda-strand nyugdíjas bérletek ára nem változik. (MTI)
1989. április 27., csütörtök 10:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|