|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. november 21., szerda - A Magyar Demokrata Fórum megyei
választmányaiban, a helyi szervezetek ülésein, fórumain tisztító
viták folynak. Az elmúlt 2-3 évet, illetve a legutóbbi hónapokat
elemző tanácskozások jelzik: az MDF-nek önvizsgálatra van szüksége,
hogy a december közepi országos gyűlésen kialakíthassa politikai
irányvonalát a következő esztendőkre - számoltak be az MDF vezető
tisztségviselői szokásos szerdai sajtótájékoztatójukon.
Lezsák Sándor ügyvezető alelnök úgy fogalmazott, hogy az MDF nem ,,zsibbadt el,, , eleven mozgásban van, még ha kívülről azt is igyekeznek sugallni, hogy a hasadás, a széthúzás jelei érzékelhetők. Ahhoz, hogy az MDF szövetségként is megerősödött politikai erővé váljék, nélkülözhetetlen a vélemények tisztázása. Kiss Gy. Csaba, az országos elnökség tagja hozzátette, hogy az országos gyűlésnek a kudarcokért felelős személyeket is meg kell tudnia nevezni. Bíró Zoltán kilépésével kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy az MDF ezzel kétségkívül meggyengült. Bebizonyosodott azonban, hogy valótlanok voltak azok a pletykák, amelyek szerint Bíró Zoltán az MDF-en belül frakció szervezésébe kezdett volna.
A sajtótájékoztatón Lezsák Sándor bejelentette, hogy a Püski Kiadóval megállapodott a lakitelki székhelyű Antológia Kiadó: hamarosan megjelentetik az 1987-es lakitelki tanácskozás jegyzőkönyvének hiteles anyagát, amely segíthet eloszlatni a félreértéseket.
Az MDF parlamenti képviselője, Medgyasszay László a kiskunmajsai ötpárti szándéknyilatkozat politikai hátterét elemezte. Elismerte, hogy az valóban nem hivatalos pártközi tanácskozás volt; szakértők ültek asztalhoz, talán ezért is születhetett meg az ajánlás, amely a földkérdésben a holtpontról való elmozdulást kívánta segíteni. A képviselő szerint az MDF-nek felelős kormányzati tényezőként kötelessége, hogy a problémát minél előbb a megoldásig vigye. Pozitív jelként értékelte az SZDSZ és a Fidesz hozzáállását a kérdéshez, mert meglátása szerint ,,hivatalos megnyilatkozásaikban nem határolták el magukat,, a szándéknyilatkozattól. Az MDF a földkérdés megoldásánál bízik a koalíciós partnerek együttműködésében és az ellenzék konstruktív magatartásában, s reméli, hogy a szándéknyilatkozat alapján további hatpárti megbeszélésekre nyílik lehetőség még a parlamenti vita megkezdése előtt. (folyt. köv.)
1990. november 21., szerda 13:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|