|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
MDF sajtótájékoztató - Lezsák Sándor
|
1990. október 14., vasárnap - ,,Remélem, csupa jó hírrel
szolgálhatok az éjszaka folyamán. Most a legjobb hír az, hogy
zavartalanul lefolyt a választás, és bárhogy is alakul az eredmény,
hiteles önkormányzatok alakulhatnak majd meg - kezdte
sajtótájékoztatóját vasárnap este Lezsák Sándor, az MDF alelnöke.
Az, hogy a szavazáson való részvétel aránya - a 17 órás adatok szerint - alig több mint 27 százalék, nyilvánvalóan nem jó hír - nyilatkozta később az MTI tudósítójának a politikus. Ennyire voltunk képesek - az ország is, és a különböző pártok is - folytatta. Az alelnök azonban fontos eredménynek tartja, hogy az országban több tízezren indultak a megméretéseken, a jelöltek programokat fogalmaztak. Lehet, hogy vannak akik a részvételi adatok láttán csalódottak, de nem szabad elfelejteni, hogy a mostani választás csak egy folyamat kezdete - mondta.
Nem fenyeget-e az a veszély, hogy a kevés szavazat alapján szerveződő testületek legitimitása csekély, azok könnyen támadhatóak lesznek? A tudósító kérdésére válaszolva Lezsák Sándor elmondta: a testületek csak akkor támadhatók, ha ellenzékük megszerveződik, politikai erővé válik. Ez a folyamat azonban kedvező lenne, hiszen a többpártrendszernek éppen a szervezett politikai erők léte az alapja. (MTI)
1990. október 14., vasárnap 21:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|