|
|
|
|
Két nyelvű lesz a Vasvármegye című napilap, megszűnik a Nyugati
szél című hetilap
|
1990. augusztus 29., szerda - A Vasvármegye című
Szombathelyen megjelenő napilap fejlesztésére szándéknyilatkozatot
írt alá szerdán a vasszécsenyi új-ebergényi kastélyban a lap eddigi
tulajdonosa, illetve a leendő főrészvényes, a budapesti székhelyű
Batthyány Társaság képviselője. E szerint szeptember 31-ig új kft.
alakul 40 millió forint alaptőkével, hogy magyar-német nyelvű,
Magyarországon és Ausztriában terjesztendő lapot állítsanak elő. Az
elképzelések szerint tudósítói iroda működne Budapesten, Bécsben,
Grazban és Eisenstadtban (kismarton). A várhatóan ősszel megjelenő,
országossá fejlesztett napilapnak továbbra is fontos célja lesz az
aktuális helyi események feldolgozása, ezért naponta Vas megyei
mellékletet jelentetnek meg.
Csütörtöktől hiába várják viszont Vas megyében az olvasók a Nyugati szél címmel eddig megjelent hetilapot. A szerkesztők szokatlan módon értesítették az érdekelteket a lap megszünéséről: nekrológszerű közlemény jelent meg a Vas népe című napilapban a tényről gyászoló kollektíva aláírással. Majthényi László, a lap főszerkesztője elmondta: az idén julius 5. óta megjelent 26 szám után anyagilag veszteségessé vált a hetilap és kiadója, a Tér-kép Kft. is, így a 32 oldalas lap eltűnik az újságos standokról. (MTI)
1990. augusztus 29., szerda 16:18
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|