|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Szőlő- és borünnep a ,,Mediterrán ősz,,-ben
|
1990. október 7., vasárnap - A szőlő- és bor ünnepével
zárult vasárnap Pécsett a ,,Mediterrán ősz,, elnevezésű népvigalmi
programsorozat, amelyet a szürethez kapcsolódó hagyományok
felelevenítésére szervezett a Baranya Megyei Művelődési Központ. Az
óváros központjában, a Széchenyi téren szőlőfürtökkel díszített
sátrak alatt villányi, turbéki és zengőaljai borokat kínáltak az
őstermelők, s kapható volt mindenféle borászati kellék: hordó, csap,
dugó, lopó, boroskupa, boroskancsó, mert kivonultak a térre
portékáikkal Pécs és Baranya legjelesebb kádárai, fafaragói, üveges
és fazekasmesterei is. A friss bor mellé frissen sült pogácsát,
káposztával és hússal töltött süteményeket, kürtőskalácsot kínáltak
a környék vendéglőinek helyszíni árudái. A hajdani pécsi szüretek
hangulatát magyar, német és horvát hagyományőrző együttesek
menettánca és népviseletbe öltözött szüretelők felvonulása idézte
fel. (MTI)
1990. október 7., vasárnap 18:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|