|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarugó hiradó (2. rész)
|
1990. szeptember 7. péntek
London: ------- Az izraeli Eli Ohana Belgiumból Angliába vágyakozik. A kiváló támadó a Nottingham Forest együttesénél vett részt próbaedzéseken, illetve néhány előkészületi mérkőzésen pályára is lépett. Az izraeli futballista azonban balszerencsés, mert sulyos sérülést szenvedett. Hazautazik, és Izraelben próbál mielőbb felépülni. Hogy azt követően szerződteti-e őt a Forest, még nem dőlt el. (Reuter)
x x x
Manchester: ----------- Roppant óvatosan kezeli az Angol Labdarugó Szövetség az európai klubtornákra való visszatérés ügyét. Azután, hogy az Európai Labdarugó Szövetség (UEFA) engedélyt adott a Manchester United és az Aston Villa számára arra, hogy hogy a KEK-ben, illetve az UEFA Kupáért ismét pályára léphessenek, erősen korlátozták a PMSC, illetve a Banik Ostrava elleni idegenbeli találkozóra kiutazó angol szurkolók létszámát.
A Manchester Uniteddel 520, az Aston Villával pedig 150 drukker kelhet utra Pécsre és Ostravára. (Reuter)
x x x
Nápoly: ------- A vasárnap kezdődő olasz bajnokságban neehéz feladat vár a cimvédő SSC Napolira. A lengyelek egykori nagyszerü középpályása, a Boniek edző által vezérelt Lecce otthonában lépnek pályára a nápolyiak.
- Lehet, hogy sokan valóban nehéznek hiszik ezt a bemutatkozó 90 percünket, de én másként látom - nyilatkozta Diego Maradona, a Napoli argentin légiósa. - Igaz, hosszu, megerőltető menetelés elé nézünk, de bizom abban, hogy alaposan megerősödve öt éven belül harmadszor is bajnokok leszünk.
Maradona kiváltképp dicsérte az uj csatárszerzeményt, Andrea Silenzit, s továbbra is a világ legjobb támadójának nevezi a brazil Carecát. (AP) x x x (folyt.köv.)
1990. szeptember 7., péntek 15:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|