|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú a miniszterjelöltekkel - 7. folyt.
|
- Jeszenszky Géza külügyminiszter-jelölt mit tart a legfontosabb és a legsürgősebb teendőinek a külpolitika területén?
- Erre nem két perc, de két óra sem elegendő és több évi munka van, ami nagyon sürgető. Én inkább csak ítt felvázolni tudom. Számunkra azt a folyamatot, ami egyfajta elhatárolódás egy nagyhatalomtól, ezt végre kell hajtanunk, de úgy, hogy ez a nagyhatalom is elfogadja ezt. Ezt indokolja nemcsak földrajzi fekvésünk, nemcsak a katonai erőnknek a jelenlegi elhelyezkedése, fegyverzete és a többi, hanem tulajdonképpen ezt kívánja az az érzésem az európai egyensúly is.
Tehát mindenesetre miközben ennek meg kell történni, és ezzel párhuzamosan egy nyugati orientáció kialakítása - ez gazdasági, kulturális és politikai is természetesen -, itt a kettő között van még egy harmadik szféra, ami talán közvetlenül a legfontosabb: Magyarország és a szomszédok viszonya. Ezzel kapcsolatban külföldön újabban elég sok aggály hangzik el. Nem kifejezetten ránk vagy tőlünk féltve a világbékét, de mindenképpen a térség konfliktusai, etnikai konfliktusaitól.
Ezek a veszélyek valóban fennállnak, de én azt hiszem, hogy a közös érdekek sokkal erősebbek. Tehát ha az új kormányok, a demokratikus választások után létrejövő új kormányok valóban az európai közös célokra tekintenek és arra, hogy Európában milyen normák vannak, akkor ebből fakad az, hogy az egymás közötti viszonynak nincs semmi akadálya hogy jó legyen, hogy egészen más legyen, mint ami eddig volt.
- A meghallgatáson említette, hogy nem szeretnék, ha a nagyhatalomtól való távolodás egy másikhoz való feltétlen közeledést jelente. (folyt.)
1990. május 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|