|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Giscard - üdvözlő távirat Antallnak
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. április 9. hétfő (MTI-tud) - Valéry Giscard
d,Estaing, az UDF pártcsoport elnöke, az Európai Parlament
liberális, demokrata és reformer csoportjának elnöke üdvözlő
táviratot intézett Antall Józsefhez, az MDF elnökéhez. A távirat
szövege a következő:
,,Elnök úr, kedves barátom
Az Önök nagy és szép győzelme jó hír Európának, örömmel tölti el Franciaországot.
Az Önök sikere már benne élt a szívekben, amelyek oly nyilvánvalóan megmutatták a demokrácia, az Európa irányában történő nyitás iránti vágyat. Ön ezért harcolt, ennek jegyében győzött.
Személy szerint is igen boldog vagyok, s legmelegebb jókívánságaimat küldöm Önnek. Ezt a legőszintébben jelentem ki Önnek, s azzal a személyes barátsággal, ami Önt és engem összeköt, azzal a barátsággal, ami fennáll politikai szervezeteink között, amit Franciaország és a liberális Európa érez Magyarország iránt, abban a percben, amikor megifjodva, korszerűen és szabadon, rövidesen a világ színpadára lép,,. +++
1990. április 9., hétfő 19:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|