|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Választások ,90 - Németh Miklós nyilatkozata (1. rész)
|
1990. március 26., hétfő - A mintegy két éve zajló
magyarországi alkotmányos forradalom folyamatában lezárult egy
szakasz, s a vasárnap tartott képviselőválasztás egyidejűleg egy új
szakasz nyitányát jelenti - hangsúlyozta Németh Miklós
miniszterelnök, az egyéni választókerületekben már az első
fordulóban megválasztott néhány új képviselő egyike. Az MTI
tudósítója elsőként arra kérte, kormányfőként szóljon a választások
jelentőségéről.
- Több mint 4O év után ez volt az első, többpártrendszerű, szabad választás hazánkban, igen jelentős állomása tehát e forradalmi folyamatnak. Együtt örülök honfitársaimmal annak, hogy a választásokat országszerte rend, fegyelmezettség, az állampolgárok nagy aktivitása jellemezte. Megtettük azt, amit az általam vezetett kormány felelősséggel vállalhatott, vagyis hogy e rendkívül bonyolult helyzetben elvezesse az országot a szabad választásokig, s megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy e történelmi jelentőségű korszakváltás békés körülmények között menjen végbe. Szeretnék őszintén reménykedni abban, hogy a választások második fordulója után mielőbb összeül az új Parlament, s mihamarabb dönt az új kormány összetételéről. Azért is fontos ez, mert országunk, s mindenekelőtt a magyar gazdaság helyzete nem teszi lehetővé döntéshozatali vákuum kialakulását. Ugyanakkor kijelentem, hogy az általam vezetett kormány mandátumának utolsó percéig felelősséggel fogja ellátni feladatát.
x Véleménye szerint Németh Miklós személye, vagy inkább a miniszterelnök kapott most bizalmat a Borsod-Abaúj-Zemlén megyei választópolgároktól?
- Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy mindkettő. A személyemnek szóló bizalmat a leköszönő kormány munkája értékelésének is tekintem. Úgy érzem, választóim megértették a kormány erőfeszitéseit, és méltányolták az elmúlt másfél évben végzett munkánkat. Országgyűlési képviselővé választásomért ezúton is köszönetet mondok választóimnak. Ezt a bizalmat az elmúlt hónapok eseménydús belpolitikai életének tükrében különösen nagyra értékelem, hiszen a kormánynak éppen ebben az időszakban többször is át kell élnie bizalmi válságot a Parlamentben.
x Hogyan élte meg a szavazás napját, milyen érzésekkel fogadta az eredményeket? (folyt.köv.)
1990. március 26., hétfő 17:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|