|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Bolgár kerekasztal - Lukanov (1.rész)
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. január 23. kedd (MTI-TUD) - Kedden délelőtt a
szófiai nemzeti kultúrpalotában folytatta munkáját a bolgár nemzeti
kerekasztal, amelynek tanácskozását egyenes adásban közvetíti a
bolgár rádió.
Az ezúttal elnöklő Zselju Zselev, az ellenzéki demokratikus erők szövetségének elnöke mindenekelőtt reagált Andrej Lukanovnak arra a hétfő esti minősítésére, hogy az ellenzék a megújulás folyamatában Bulgária távolodását kívánja a Szovjetuniótól. Zselev - mint mondta - tisztában van Gorbacsov személye és reformja történelmi jelentőségével, s azzal, hogy nélküle a bolgár nemzeti kerekasztalról sem lehetne szó. Ám az ellenzék ,,nem a szovjet típusú átalakítás,, útját kívánja járni, amely elhúzódásával ,,sok erőszakos megoldást tesz elkerülhetetlenné,,. Zselev szerint Gorbacsovnak is segítséget jelentene, ha Kelet-Európa egészében gyorsan megvalósulna a teljes demokratizálás.
Ezután Andrej Lukanov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára ismertette pártja álláspontját. Hiányolta, hogy az ellenzékiek hétfői beszédeiben nem esett szó a ,,társadalom szocialista alapjairól és szocialista perspektívájáról,, , általában a politikai berendezkedés modelljéről. Márpedig a kerekasztal-tárgyalások jelenlegi legfontosabb témája éppen ez. A BKP - mondotta - radikálisan szakít a sztálinista, totalitárius, álszocialista modellel, de ,,a demokratikus és humánus szocializmus,, alapján marad, annak védelmében kiáll, ez számára elvi kérdés.
A BKP-nak - mondotta a továbbiakban Lukanov - világos programja van a desztálinizálásra, a társadalom demokratizálására. A most következő időszakban ez a következőket tartalmazza: miután a jelenlegi alkotmány ehhez komoly alapot nem nyújt, azt már a közeljövőben módosítani kell - az erre vonatkozó munka elkezdődött. Ezt a demokratikus szabad választásoknak kell követniük, mert ,,létfontosságú az új típusú, állandóan működő parlament, mint legfőbb hatalmi szerv,,. ,,A BKP kész kiállni a bolgár nép elé egy ilyen választáson és elfogadni döntését,, - hangsúlyozta Lukanov. Szerinte a választások elodázása, amit az ellenzék akar, elnyújtja az egész demokratizálódási folyamatot. (folyt.)
1990. január 23., kedd 12:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|