|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Alapítvány a hajléktalanok megsegítésére
|
1989. december 28., csütörtök - A társadalmi szervezetek alapítványt hoznak létre és gondozási központot állítanak fel a hajléktalanok problémáinak orvoslására. Erről állapodott meg még karácsony előtt Bielek József, a Fővárosi Tanács elnöke a Szegényeket Támogató Alap, a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság, az Oltalom Karitatív Egyesület és az Újpesti Családsegítő Központ képviselőivel: Solt Ottíliával, Győri Péterrel, Ivány Gáborral és Mezei Györggyel.
Az alapítványt a gondozási központ fenntartására és működtetésére hozzák létre, várhatóan már januárban. Az új intézmény célja, hogy segítsék a támogatást kérők munkához jutását, a társadalomba való visszailleszkedését. A Fővárosi Tanács és a társadalmi szervezetek képviselői egyetértettek abban, hogy mihamarabb újabb átmeneti szálláshelyeket szükséges létrehozni a már meglévő kettő mellett. Elengedhetetlennek tartják, hogy az ország más városaiban is jöjjenek létre hasonló szociális intézmények. Ebben a kormány segítségére is számítanak. A Fővárosi Tanács egyúttal felhívja a kerületi tanácsokat, hogy a jogszabályok adta lehetőségeken belül kerüljék a kényszerű kilakoltatásokat. (MTI)
1989. december 28., csütörtök 12:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|