|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (2. rész) (OS)
|
A Magyar Szocialista Párt elnöke, Nyers Rezső levélben tájékoztatta Mihail Gorbacsovot, az SZKP főtitkárát, Willy Brandt-ot a Szocialista Internacionálé elnökét, nyugatnémet szociáldemokrata vezetőt és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnökségét az MSZP Országos Elnökségének arról a döntéséről, hogy felfüggeszti pártkapcsolatait a Román Kommunista Párttal. x x x A magyarországi egyházak vezetői kérik az egyházközségek plébánosait, lelkészeit, híveit, hogy templomuk harangját december 21-én 13 órakor szólaltassák meg. A harangzúgás legyen hívás imádságra a temesvári áldozatokért, szenvedőkért és azok hozzátartozóiért, valamint Tőkés László lelkészért. x x x A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Bács-Kiskun megyei szervezete felhívja az ország valamennyi helyi kisgazda szervezetét, hogy december 22-én, pénteken délután 15.30 órakor a lehetőség szerint mindenütt tartsanak szolidaritási nagygyűléseket. Ítéljék el a romániai vérengzéseket, vállaljanak szolidaritását a román néppel és a Romániában élő nemzetiségiekkel. A Független Kisgazdapárt kéri tagjait, hogy a szolidaritást demonstráló napon, pénteken kerüljék a szórakozóhelyek látogatását és karácsonykor gyújtsanak egy-egy szál gyertyát az értelmetlen vérontás áldozataiért. x x x Az Országos Dohányfüstmentes Egyesület szívből köszönti az ,,Újrakezdés,, belföldi alapítványt és a ,,Drogmentes Élet,, nemzetközi alapítvány létrehozását, mert a dohányzás elleni küzdelem, ezen belül is a jobb sorsra érdemes, hajléktalan egyesületünk támogatásának fellendülését várjuk tőlük. Külön öröm számunkra, hogy jeles közéleti személyiségek felhívással fordultak a világ közvéleményéhez, művészeihez, a 80 országot tömörítő nemzetközi szervezet Budapesten működő nemzetközi alapítványának támogatása érdekében. Bízunk abban, hogy több, közvéleményt formáló, neves személyiség is csatlakozni fog a nemes kezdeményezéshez, és ezáltal már reménykedhetünk egy egészségesebben felnövekvő nemzedékben. (folyt.köv.)
1989. december 20., szerda 20:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|