|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
A Szovjetunió szerepváltozása
|
----------------------------- München, 1989. november 22. (SZER, Világhíradó) - Egy hivatalos szovjet Európa-szakértő londoni előadásában szebb képet festett a közös Európai Ház jövendő berendezkedéséről, mint a szovjet hadügyminiszter. - Rentul Ferenc jelenti a brit fővárosból: - Tegnap tartott előadást az Angol Külügyi Társaság ülésén dr. Szergej Karaganov, a moszkvai Európai Intézet igazgatóhelyettese, a szovjet külpolitika egyik legbeavatottabb kommentátora. Ebben az előadásban meglepő kijelentések hangzottak el, így többek között az, hogy a Nyugattal folytatandó párbeszédben a Szovjetuniónak azon kell igyekeznie, hogy globális szuperhatalmi szerepét európai nagyhatalom szerepére cserélje fel. A Berlini Falon tört rések után és általában a kelet-európai fejlemények nyomán a NATO-nak és a Varsói Szerződés tagállamainak konstruktív módon kellene együttműködniük az új európai biztonsági rendszer megépítésén, melynek az volna a hivatása, hogy helyébe lépjen a két tömb és a két egymással szemben álló katonai hatalom idejét múlta rendszerének. A NATO és a Varsói Szerződés tehát korántsem évült el - mondotta Karaganov -, hanem egyfelől az Egyesült Államoknak, másfelől a Szovjetuniónak át kellene formálnia a két szervezetet. A Szovjetunió ma már teljesen átlátja, hogy az Egyesült Államoknak hasznos szerepe van Európában. Így tehát a NATO-nak és a Varsói Szerződés szervezetének új, szuperintézményt kellene alakítaniuk, közös biztonsági érdekeik megszilárditására. A vasfüggöny nagy ütemben való felbomlása nyomán az európai országoknak legfeljebb két, vagy három év áll rendelkezésére ahhoz, hogy megalkossák egy új biztonsági rendszer kereteit, mert ha ezt nem tudják létrehozni, akkor egyre nagyobb lazulás fog beállni mindenfelé és egész Európa a Balkán színvonalára sűllyedhet - mondotta előadásában Karaganov. (folyt.)
1989. november 22., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- SZU - hatalmi szerepváltozás - 1. folyt.
|
Az angol diplomáciai megfigyelő szerint Gorbacsov előreláthatólag ugyanezeket az elgondolásokat fogja Bush elnök elé terjeszteni a máltai találkozón, és nyilván újra fel fogja vetni egész Európára kiterjedő csúcsértekezlet tervét már csak azért is, mert a Kelet-Európai fejlemények fényében szerinte revideálni kellene az egész helsinki egyezményt: össze kellene hívni a megállapodás mind a 35 aláíróját és újabb lépéseket kellene tenni egy szélesebb körű európai biztonsági együttműködés megteremtésére. Gorbacsov már korábban is javasolta ezt, de a nyugati vezetők - köztük az angol miniszterelnök - minden további nélkül elvetették ezt a tervet azzal, hogy ez nyilván propagandahúzás a szovjet külpolitika részéről. Azóta azonban annyira megváltozott a helyzet Kelet-Európában, hogy a NATO európai tagjai ma már aligha zárkózhatnak el ennek a javaslatnak a közelebbi megtárgyalásától. Közben - mialatt egyre folynak az európai külügyminisztériumok között a lázas távirati üzenetváltások - a máltai találkozó és a strasbourgi közösségi csúcsértekezlet előtt, jövő kedden Genscher nyugatnémet külügyminiszter jön Londoba tárgyalni az angol miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel. Genscher is előadást fog tartani az Angol Külügyi Társaságban, és előreláthatólag meg fogja magyarázni, miért van olyan erősen a két Németország egyesítése mellett. Karaganov ezzel szemben azt mondta tegnap, hogy a német kérdést minden országra kiterjedő, egységes európai elhatározással lehet csak megoldani. Ő maga - Kraganov - ellene van a két Németország egyesítésének, és szerinte mindenkinek a szempontjából jobb lenne fenntartani a gazdaságilag szorosabb egységet alkotó, de politikailag egymástól mégis különálló két német állam jelenlegi helyzetét. +++
1989. november 22., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|