|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés üléséről
|
------------------------ München, 1989. szeptember 29 (SZER, Magyar Híradó) - Véget ért az Országgyűlés szeptemberi ülésszaka. Parlamentünk ismét elszalasztott egy alkalmat, hogy bebizonyítsa: része van a vajúdó magyar demokrácia megszületésében. Hallgassák meg Vadász János kommentárját: - A jelenlegi Országgyűlés ezen a héten kiváló alkalmat kapott arra, hogy bebizonyítsa: képes önmagán felülemelkedni, képes a saját árnyékán átlépni, képes rá, hogy független kezdeményezéseket tegyen, független politikai erőként cselekedjék. Képes rá akkor is, ha tagjai - néhány kivételtől eltekintve - nem szabad választáson megnyilvánuló bizalom, hanem a pártállam ültette a törvényhozói padsorokba. A történelem számos példával igazolja, hogy sorsdöntő időszakokban fejbólintó Jánosok testületei is képesek lehetnek rendhagyó módon viselkedni, függőségi kapcsolatukat felbontani, és önálló politikai erőként az eseményeket formálni. Nem szükséges messzire mennünk a példák keresésében. Lengyelországban nem jöhetett volna létre Mazowiecki kormánya, ha a kommunisták járószalagjára fűzött Egyesült Parasztpárt és Demokrata párt, és elsősorban a két párt parlamenti csoportja nem szakít a négy évtizedig játszott alárendelt szerepével. A jelenlegi magyar Országgyűlés azonban nem élt ezzel az alkalommal. A túlnyomó többség semmi esetre sem. Igaz, sietve jóváhagyta a liberális kivándorlási törvényt. De ez nem volt vita tárgya a kerekasztal tárgyalásokon. Annál is inkább nem, hiszen ettől a jóváhagyástól függött, hogy az Egyesült Államok állandó jelleggel kiterjessze a magyar árukra legnagyobb kereskedelmi kedvezmény gyakorlatát. Igaz, módosította a Büntető Törvénykönyvet is. De ezzel sem kockáztatott semmit. (folyt.)
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
|
|
- Az Országgyűlés üléséről - 1. folyt.
|
Az is igaz, hogy elítélte Magyarország részvételét a néhai Prágai Tavasz katonai intervencióval történő felszámolásában, 21 évvel az invázió után, de csak alig néhány héttel azután, hogy az MSZMP Központi Bizottsága is elhatárolta magát ettől az akciótól, jótékonyan kifeszítvén a védőhálót a parlament döntéséhez. Ezek a döntések még nem a független fellépés bizonyítékai. Viszont a függőség bizonyítéka az összes lényeges, úgynevezett sarkalatos törvény vitájának és jóváhagyásának elnapolása, az október 17-ikén kezdődő parlamenti ülésszakra. Erre a sorsra jutott mindaz, ami vita tárgya volt a három hónapos kerekasztal tárgyalásokon, az MSZMP és az ellenzék küldöttségei között, ami vita tárgya volt az MSZMP frakciói között, és vita tárgya ma is. A választójogi törvény, a köztársasági elnök hatásköre és megválasztásának módja, az alkotmány módosítása, az alkotmánybíróság, a pártok pénzügyei, vagy a munkásőrség sorsa. Pedig a védőháló ezekre a döntésekre is rendelkezésre állt, hiszen a kerekasztal megállapodásokat az MSZMP küldöttsége is aláírta, de az óvatos honatyák többsége nem érezte biztosnak ezt a hálót, nem volt eléggé feszes számukra. A sok tekintetben kiszámíthatatlan MSZMP kongresszus előtt, amely ugyebár október 6-ikán kezdődik. Azt remélik, hogy október 17-ikén, amikor ismét összeülnek, már feszes lesz. És amilyen döntésre a védőháló feszes lesz, azt jóvá fogják hagyni. De ma már nem lehet biztosra menni. A hatalomtól függő országgyűlési többség kivárási taktikájával sem. Például megeshet, hogy az MSZMP kongresszus még tisztázatlanabb helyzetet idéz elő, mint a jelenlegi. És akkor, az Országgyűlésnek döntéseket kell hoznia. Esetleg védőháló nélkül. +++
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|