|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Németh interjú - Bild am Sonntag (1. rész)
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. július 23. Vasárnap (MTI-tud) - Magyarország távlati célja az, hogy a Közös Piac társult tagja legyen; legkésőbb 1990. június 8-án szabad, demokratikus választások lesznek Magyarországon, és az MSZMP tudomásul fogja venni, ha a választásokon nem tesz szert többségre; Magyarország nem kíván idegen modelleket átvenni, az ország mindig akkor volt sikeres, amikor a saját útját járta; Gorbacsov Bukarestben megerősítette, hogy az úgynevezett Brezsnyev doktrina halott; Magyarország nem kívánja a román-magyar konfliktust eszkalálni. Többek között ezek a megállapítások hangzottak el abban az interjúban, amelyet Németh Miklós miniszterelnök adott az igen olvasott, országos terjesztésű nyugatnémet lapnak, a Bild am Sonntagnak.
Legkésőbb 1990. június 8-án az összes párt részvételével szabad, demokratikus választások lesznek Magyarországon - mondotta Németh Miklós a Bild am Sonntagnak. A kormány már kidolgozott egy törvénytervezetet, ez jelenleg megvitatás tárgya a kormányzó párt, az ellenzék és az összes társadalmi erő között. ,,Remélem, hogy a tervezetet kora ősszel a parlament elé lehet terjeszteni,, - mondotta a magyar miniszterelnök. Kifejtette továbbá, hogy a magyarországi választások lényegesen különbözni fognak a legyelországitól, nem lesznek kvóták. ,,Többpártrendszert akarunk, pluralizmust akarunk. Ezért új alkotmányt dolgozunk ki, amely végérvényesen szakítani fog a sztálinizmussal. Ez az alkotmány garantálni fogja az alapvető állampolgári jogokat - például a gyülekezési szabadságot, a szabad véleménynyilvánítás jogát, a sajtószabadságot, a lelkiismereti szabadságot és a piacgazdaságot. Az új alkotmány szakítani fog a kommunista párt vezető szerepének tételével is,,. (folyt.)
1989. július 23., vasárnap 12:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|