|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Csao Ce-jang a Tienanmen téren
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1989. május 19. péntek (MTI-tud) - A pekingi televízió beszámolója szerint pénteken a hajnali órákban megjelent a Tienanmen téren Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, s kísérletet tett arra, hogy az immár hetedik napjába lépett éhségsztrájk abbahagyására késztesse a diákokat. A televízió képernyőjén a főtitkárral együtt volt látható Li Peng miniszterelnök is, aki csütörtökön sikertelen párbeszédet folytatott a parlamentben a sztrájkoló egyetemisták és főiskolások képviselőivel. Ezen a találkozón erősítették meg a diákok azt a hetek óta hangoztatott követelésüket, hogy Csao Ce-jang és Li Peng személyesen jelenjen meg és folytasson párbeszédet velük a Tienanmen téren.
Csao Ce-jang mindenekelőtt sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy túlságosan megkésve tesz eleget a sztrájkoló diákok kérésének, elnézést kért tőlük, s közölte, hogy rászolgált megjegyzéseikre és bírálataikra. Hangoztatta, hogy nem azért jött a térre, hogy párbeszédet folytasson a diákokkal, hanem azért, hogy meggyőzze őket, a lehető leggyorsabban szüntessék be a sok fiatal egészségét, sőt életét veszélyeztető akciót. Utalt a Pekingben kialakult helyzet tarthatatlanságára, mindenekelőtt arra, hogy a sztrájkok és a szinte folyamatos tömegtüntetések következtében a fővárost a zűrzavar jellemzi, teljes káosz van a közlekedésben, akadozik a termelés és a közellátás. A KKP KB főtitkára biztosította a sztrájkoló fiatalokat: a párt- és állami vezetés az akció leállítása után is folytatja velük a megkezdett párbeszédet, s a demokrácia és a törvényesség keretében megvizsgálja és teljesíti ésszerű követeléseiket. Önkritikusan elismerte, hogy a vezetés későn kezdett hozzá mind a párbeszédhez, mind a fiatalok és velük együtt a lakosság által felvetett problémák rendezéséhez. Végül arra hívta fel a fiatalokat, hogy tanusítsanak megértést, mert az általuk felvetett kérdések megoldásához idő és türelem kell. A kínai vezetők Tienanmen téri látogatásától függetlenül péntek délelőtt folytatódott a diákok sztrájkja, s már a korai órákban megkezdődött a lakosság különböző rétegeit képviselő tüntetők vonulása a Tienanmen tér felé. +++
1989. május 19., péntek 07:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|