|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Autózás Magyaroszágon - A KSH felmérése (1. rész)
|
1989. február 12., vasárnap - A gépkocsipark jelenleg meghaladja az 1,7 milliót, s míg negyedszázada a személyszállítás háromnegyedrésze a tömegközlekedésre hárult, napjainkra a személygépkocsik már lényegesen nagyobb szerepet kapnak; a közlekedők több mint fele saját gépkocsiján utazik. A dinamikus fejlődés ellenére nemzetközi összehasonlításban Magyarország személygépkocsi-állománya igen szerény, Európában az ezer lakosra jutó gépkocsik számát tekintve a 27. helyen állunk. Ez derül ki abból az összeállításból, amelyet a személygépkocsi-közlekedés helyzete, ipari-kereskedelmi háttere címmel a Központi Statisztikai Hivatal készített a hazai autózással kapcsolatos szerteágazó információkat csokorba gyűjtve. A kötet ismerteti a gépkocsiellátottság, a javítás, az alkatrészellátás és az úthálózat jellemzőit. Részletesen elemzi a hazai gépkocsik futásteljesítményét, üzemeltetési körülményeit és azt is, hogy mindez mibe kerül a lakosságnak. Az összeállítás bemutatja, hogyan alakítja át a gépkocsi időbeosztásunkat, utazási szokásainkat, s számot ad a balesetek alakulásáról is.
A gépkocsik száma nagyobb annál, mint amit a kapcsolódó, elmaradott infrastruktúra kielégíteni képes. Úthálózatunk hossza 30 ezer kilométer, szerkezete, teherbíróképessége nem elégíti ki a megfelelő sebességgel és biztonsággal szervezhető áru- és személyszállítás követelményeit. Kevés az autópálya - hossza alig haladja meg a 200 kilométert - és a korszerű burkolatú, megfelelő szélességű országos közút. A személygépkocsi-állomány és az infrastruktúra közötti feszültséget tovább növeli, hogy a személygépkocsik átlagos életkora az elmúlt hét év alatt 2,5 százalékkal nőtt, s jelenleg már 9 év. A tíz évnél idősebb gépkocsik képviselik az állomány csaknem felét. Ez jelentősen megnöveli a gépkocsik javítás- és alkatrészigényét. Az alkatrészellátásra a mennyiségi és választékbeli hiányok a jellemzőek, abroncsköpenyekből és tömlőkből - amelyekből hazai termelés nincs - az elmúlt hat év alatt mintegy 9 százalékkal csökkent a forgalom, elsősorban a kínálat hiánya miatt. A javítókapacitás nem kielégítő, annak ellenére, hogy a telephelyek, illetve a magánvállalkozók száma az utóbbi években jelentős mértékben gyarapodott. (folyt.köv.)
1989. február 11., szombat 20:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|