|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Kisgazdapárt közleménye
"Ez mutatkozik csak, míg az említettek elődei 1945-ben is a
parasztság érdekeit képviselték, addig a Nemzeti Parasztpárt a
kommunisták utasítása szerint tevékenykedett. Úgy látszik a
történelem mit sem változott.
Torgyán József a törvényes államrend ellen nem izgatott, éppen
ellenkezőleg, Ő maga harcolt és harcol ma is - mert még mindig kell
- a törvényes államrendért. Ha kell, ilyen maroknyi csoportosulással
szemben is, amit Nemzeti Parasztpártnak hívnak."
BBC, Panoráma:
A bősi vízi erőmű sorsa
"A magyar területen, a nagymarosi vízlépcső hatásterületén
néhány mellékvízfolyásnak a bevédése, illetve árvízvédelmi kapujának
az építése folyik, valamint a jelenlegi főmederben a tervezett
vízszintcsökkenés ellensúlyozására a vízpótlórendszer építése. Bős
térségben az alvízcsatorna gyakorlatilag elkészült, a felvízcsatorna
szintén. Az erőmű turbináinak szerelése folyik. Gyakorlatilag
egyetlen turbina nincs még kész.
- Ezek szerint a csehszlovákok nagyon jelentősen előrehaladtak a
vízlépcső építésében, de úgy tűnik, hogy a magyar és a csehszlovák
kormány elképzelései között nagyon jelentős eltérés van. Hogyan
oldhatók meg ezek? "
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Németh Miklós miniszterelnökhöz (OS)
|
1989. május 22., hétfő - Tisztelt Miniszterelnök úr Kétségbeesve hallgattuk a kormány 1989. május 4-i szóvivői beszámolóját, amelyben közlik, hogy ,,a gazdaságban felerősödtek az inflációs tendenciák, és a vártnál magasabb lesz a termelői és fogyasztói árszínvonal-növekedés,,. A fővárosi félmillió nyugdíjas réteg elérte a tűréshatár felső küszöbét. A továbbbi megszorításokat - a nyugdíjasok jelentős száma - a ,,szociális háló,, ellenére sem képes elviselni. Kénytelenek vagyunk Önhöz, mint a kormány elnökéhez a következő sürgős javaslatunkat eljuttatni, azzal a reménnyel, hogy hathatós intézkedésekkel megakadályozza a nyugdíjasok helyzetének további romlását. 1. Intézkedését várjuk a nyugdíjak reálértékének helyreállítására. 2. A 10 évnél régebbi nyugdíjasok kapjanak 15 százalék emelést. 3. Az egyedül álló nyugdíjasok nyugdíjösszegét emeljék meg legalább 20 százalékkal. 4. Minden 12000 forint alatti nyugdíjas az idén bekövetkező áremelések teljes kompenzációját kapja meg; május 1-jével az ezt meghaladó nyugdijaknál 3000 forintonként 10 százalékkal csökkenjen a kompenzáció összege. 5. A tervezett víz, energia vagy lakbéremelés kiemelten kerüljön teljes összegében kompenzálásra. A források megteremtésére Békesi László, mint a pénzügyminiszteri tárca várományosa, az állami kiadások leépítését és a jövedelemcentralizáció csökkentését jelölte meg. Reméljük, hogy helyzetünk katartisztikus helyzetét méltányolni fogja és sürgős intézkedéseit érzékelni fogjuk. Szövetségünk Intéző Bizotsága készen áll egy személyes meghallgatásra, ahol halaszthatatlan problémáinkat előterjeszthetnénk. Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége (OS)
1989. május 22., hétfő 14:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|