|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a bevonulókhoz
"Az ,,Alba Kör,, Katonai
Szolgálatmegtagadók Szövetsége felhívja a figyelmét minden behívott
fiatalnak, hogy bevonuláskor a laktanyában, sőt egészen a katonai
eskü letételéig törvény adta jogával élve - lelkiismereti okra
hivatkozva -, kérheti a sorkatonai szolgálat helyett a polgári
szolgálat teljesítését.
Ebben az esetben a hadkötelest azonnal hazaküldik, és kérelme
végleges elbírálásáig újból nem hívható be.
Az Alba Kör, a katonai szolgálatot megtagadók hivatalos
érdekvédelmi szervezete bővebb információt nyújt: ifj. Kocsis Imre,
1119 Budapest, Mohai köz 6., telefon: 1812-540."
BBC, Panoráma:
A Szovjetunió óvatos az arab világot illetően
"Amint a jelenlegi közel-keleti válságban is megmutatkozott, a
Szovjetunió külpolitikája tetemesen megváltozott az elmúlt években.
Moszkva kerül minden összekülönbözést a Nyugattal, és Szaddám
Huszeint bizonyára nagy csalódás érte, amikor nem kapott segítséget
volt szövetségesétől. Gorbacsov állítólag 90 percet adott neki, hogy
megigérje a kivonulást Kuvaitból. Amikor a 90 perc letelt, a
Szovjetunió megszavazta az ENSZ 665-ös határozatát, amely megengedi
hadihajók fellépését az adott körülményekhez illő mértékben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kuvait-Irak - reggeli lead (2.)
|
A Kuvaitból távozni kényszerült amerikai diplomata-hozzátartozók ötvenkét fős csoportja vasárnap éjjel megérkezett Törökországba, ám a csoporthoz tartozó három fiatalembert az iraki hatóságok visszatartottak - közölte a washingtoni külügyminisztérium. (A csoport része volt annak a 110 fős csapatnak, amely csütörtökön hagyta el Kuvaitot, és amelyet először, az előzetes ígéretekkel szemben, nem engedtek tovább Bagdadból.)
Iraki tisztségviselők állítása szerint ötmillióan jelentkeztek önként, hogy az iraki ,,néphadseregben,, segítsék a reguláris haderőket egy esetleges katonai konfliktus esetén. Megfigyelők szerint valószínűtlen, hogy az önkénteseket felhasználnák harci cselekményekben, inkább arról lehet szó, hogy bizonyos körzetekben velük váltva fel a reguláris erőket, lehetővé tennék a hivatásos egységek számára, hogy mind nagyobb számban vegyenek fel állásokat a frontvonalon.
A válság megoldását célzó diplomáciai mozgás továbbra is teljes erővel halad előre. Vasárnap este Husszein jordániai király Tripoliba érkezett, hogy béke-erőfeszítéseinek újabb állomásán tárgyaljon vendéglátóival a rendezés lehetőségeiről. Thomas King brit külügyminiszter hétfőn öbölbeli körútra indul, ellátogatva Szaud-Arábiába, Bahreinbe és Ománba. George Bush amerikai elnök vasárnap telefonon beszélt Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel és Margaret Thatcher brit kormányfővel ezekről a kérdésekről. Az amerikai elnök hétfőn várhatóan találkozik Brian Mulroney kanadai miniszterelnökkel, aki családjával együtt meglátogatja George Busht kennebunkporti nyaralójában. A Mulroney-val folytatott megbeszélése után az elnök Washingtonba utazik, hogy a Kongresszus vezetőit tájékoztassa a kormány öbölbeli politikájáról.
New York-ban vasárnap bejelentették, hogy Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár csütörtökön Ammanban Tárik Aziz iraki külügyminiszterrel fog találkozni. Ez a találkozó lesz a világszervezet első hivatalos közvetítő kísérlete a válságban. +++
1990. augusztus 27., hétfő 07:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|