|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a bevonulókhoz
"Az ,,Alba Kör,, Katonai
Szolgálatmegtagadók Szövetsége felhívja a figyelmét minden behívott
fiatalnak, hogy bevonuláskor a laktanyában, sőt egészen a katonai
eskü letételéig törvény adta jogával élve - lelkiismereti okra
hivatkozva -, kérheti a sorkatonai szolgálat helyett a polgári
szolgálat teljesítését.
Ebben az esetben a hadkötelest azonnal hazaküldik, és kérelme
végleges elbírálásáig újból nem hívható be.
Az Alba Kör, a katonai szolgálatot megtagadók hivatalos
érdekvédelmi szervezete bővebb információt nyújt: ifj. Kocsis Imre,
1119 Budapest, Mohai köz 6., telefon: 1812-540."
BBC, Panoráma:
A Szovjetunió óvatos az arab világot illetően
"Amint a jelenlegi közel-keleti válságban is megmutatkozott, a
Szovjetunió külpolitikája tetemesen megváltozott az elmúlt években.
Moszkva kerül minden összekülönbözést a Nyugattal, és Szaddám
Huszeint bizonyára nagy csalódás érte, amikor nem kapott segítséget
volt szövetségesétől. Gorbacsov állítólag 90 percet adott neki, hogy
megigérje a kivonulást Kuvaitból. Amikor a 90 perc letelt, a
Szovjetunió megszavazta az ENSZ 665-ös határozatát, amely megengedi
hadihajók fellépését az adott körülményekhez illő mértékben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Hétfőn megkezdődik a választási kampány (1. rész)
|
1990. augusztus 26., vasárnap - Az önkormányzati választási
törvény és a belügyminiszter rendelete szerint hétfőn megkezdődhet a
választási kampány: bármely választópolgár ismertethet választási
programot, népszerűsíthet jelöltet, szervezhet választási gyűlést.
Az önkormányzati választásokon is ajánlással lehet jelöltet
állítani, ám a jelenlegi jelölési rendszer lényegesen eltér az
országgyűlési képviselők választásakor alkalmazott jelölési
rendszertől.
Jelöltet az a választópolgár ajánlhat, aki választókerületében választójogát gyakorolhatja. Ajánlani azonban csak egy jelöltet lehet, ha valaki több személyt is ajánl, akkor valamennyi ajánlása érvénytelennek minősül.
A jelöltajánlás egyik módja, ha a választópolgár ajánlószelvényt tölt ki - ez titkos jelölés. Az ajánlószelvény tartalmazza az ajánlott választópolgár nevét, a település nevét, illetve az egyéni választókerület sorszámát. Ezt az ajánlószelvényt - éppen mert titkos - csak személyesen a tanácsnál vagy az erre kijelölt helyen, hivatalos megbízott jelenlétében, egy külön e célt szolgáló, lepecsételt urnába kell bedobni. Ezeket az urnákat naponta fel kell majd nyitni, s személyenként külön-külön rá kell vezetni a jelölt saját ajánlóívére az ajánlások számát. A levélben megküldött ajánlószelvény érvénytelennek tekintendő. Ilyen titkos ajánlás esetén kötelező az értesítővel megküldött ajánlószelvény használata. Az nem lehetséges, hogy pártok, társadalmi szervezetek e célra külön ajánlószelvényeket állítsanak elő, s azokon gyűjtsék az ajánlásokat, hiszen ez egyrészt törvénybe ütköző, másrészt visszaélésekre adhat alkalmat.
Az ajánlószelvényeket a választópolgárok a tavaszi választásokról már ismert kopogtatócédulákkal együtt kapják meg - ezek kézbesítése is hétfőn kezdődik.
A jelölés másik formája az ajánlóív, amelyre személyesen is, levélben is lehet ajánlani. Az ajánlóív tartalmazza a jelölt nevét, az ajánló nevét, lakcímét, személyi számát és saját kezű aláírását. Az Országos Választási Bizottság állásfoglalása szerint - mivel ehhez az ajánlási módhoz a törvény nem írja elő kötelezően formanyomtatvány használatát - a jelöltek, a pártok, a társadalmi szervezetek a szükséges adatokat tartalmazó ajánlásokat összegyűjthetik és személyesen vagy együttesen egy borítékban bevihetik-beküldhetik a tanácshoz annak érdekében, hogy csatolják azokat az ajánlóívekhez. (folyt.köv.)
1990. augusztus 26., vasárnap 15:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|