|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a bevonulókhoz
"Az ,,Alba Kör,, Katonai
Szolgálatmegtagadók Szövetsége felhívja a figyelmét minden behívott
fiatalnak, hogy bevonuláskor a laktanyában, sőt egészen a katonai
eskü letételéig törvény adta jogával élve - lelkiismereti okra
hivatkozva -, kérheti a sorkatonai szolgálat helyett a polgári
szolgálat teljesítését.
Ebben az esetben a hadkötelest azonnal hazaküldik, és kérelme
végleges elbírálásáig újból nem hívható be.
Az Alba Kör, a katonai szolgálatot megtagadók hivatalos
érdekvédelmi szervezete bővebb információt nyújt: ifj. Kocsis Imre,
1119 Budapest, Mohai köz 6., telefon: 1812-540."
BBC, Panoráma:
A Szovjetunió óvatos az arab világot illetően
"Amint a jelenlegi közel-keleti válságban is megmutatkozott, a
Szovjetunió külpolitikája tetemesen megváltozott az elmúlt években.
Moszkva kerül minden összekülönbözést a Nyugattal, és Szaddám
Huszeint bizonyára nagy csalódás érte, amikor nem kapott segítséget
volt szövetségesétől. Gorbacsov állítólag 90 percet adott neki, hogy
megigérje a kivonulást Kuvaitból. Amikor a 90 perc letelt, a
Szovjetunió megszavazta az ENSZ 665-ös határozatát, amely megengedi
hadihajók fellépését az adott körülményekhez illő mértékben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP kecskeméti reformköre felhívása (2. rész) (OS)
|
A személyekre szóló aláírásgyűjtő íveket valamennyi reformkör augusztus 15-ig kapja meg és augusztus 30-ig küldje vissza az előkészítő bizottságnak. Mi a következő elvtársak küldöttjelölését kezdeményezzük: Ágh Attila, Bokros Lajos, Bornemissza Tamás, Gazsó Ferenc, Gombár Csaba, Kéri László, Kósa Ferenc, Nagy Tamás, Pálfy G. István, Petsching Mária Zita, Stumpf István, Szokai Imre, Tabajdi Csaba. Ezen elvtársak egyben delegálti jogú résztvevői legyenek az országos tanácskozásnak, felkérve őket az előkészítő munkában való közreműködésre is. Ezen kívül javasoljuk a következő személyek tanácskozási joggal történő meghívását a reformköri tanácskozásra és a kongresszusra is: Bihari Mihály, Király Zoltán, Lengyel László. Kezdeményezzük - mivel a reformkörök többsége nem fogadja el a jelenlegi KB-tagok automatikus küldötti mandátumát -, hogy az országos tanácskozás tegyen javaslatot: mely reformelkötelezett KB-tagok küldötti mandátumának elfogadását javasolja a kongresszusnak. MSZMP reformköre Kecskemét (OS)
1989. augusztus 13., vasárnap 16:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|