|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közlemény a bevonulókhoz
"Az ,,Alba Kör,, Katonai
Szolgálatmegtagadók Szövetsége felhívja a figyelmét minden behívott
fiatalnak, hogy bevonuláskor a laktanyában, sőt egészen a katonai
eskü letételéig törvény adta jogával élve - lelkiismereti okra
hivatkozva -, kérheti a sorkatonai szolgálat helyett a polgári
szolgálat teljesítését.
Ebben az esetben a hadkötelest azonnal hazaküldik, és kérelme
végleges elbírálásáig újból nem hívható be.
Az Alba Kör, a katonai szolgálatot megtagadók hivatalos
érdekvédelmi szervezete bővebb információt nyújt: ifj. Kocsis Imre,
1119 Budapest, Mohai köz 6., telefon: 1812-540."
BBC, Panoráma:
A Szovjetunió óvatos az arab világot illetően
"Amint a jelenlegi közel-keleti válságban is megmutatkozott, a
Szovjetunió külpolitikája tetemesen megváltozott az elmúlt években.
Moszkva kerül minden összekülönbözést a Nyugattal, és Szaddám
Huszeint bizonyára nagy csalódás érte, amikor nem kapott segítséget
volt szövetségesétől. Gorbacsov állítólag 90 percet adott neki, hogy
megigérje a kivonulást Kuvaitból. Amikor a 90 perc letelt, a
Szovjetunió megszavazta az ENSZ 665-ös határozatát, amely megengedi
hadihajók fellépését az adott körülményekhez illő mértékben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kerekasztal-beszélgetések a demokráciáról és a reformról
|
1989. március 21. kedd - A filozófia és a politikai reform címmel folytatódik a TIT filozófiai tanácsának kerekasztal-beszélgetés sorozata. A Gólyavárban (Budapest, Múzeum krt. 4-6.) március 30-án, 15 órai kezdettel tartandó vitában Bihari Mihály politológus, Kiss Arthúr filozófus, Konrád György író és Krausz Tamás történész vesz részt.
Klasszikus világ, klasszikus demokrácia címmel a Kossuth Klubban ugyancsak március 30-án, 15 órától rendeznek kerekasztal-beszélgetést. (MTI)
1989. március 21., kedd 14:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|