|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívása
|
(Kasza László) München, 1989. január 9. (SZER, Magyar híradó) - Szombaton két és fél óra alatt összegyűlt Zuglóban a 45-ös számú választókerületben mintegy 2000 aláírás annak érdekében, hogy tartsanak szavazást Dauda Sándor képviselő visszahívása ügyében. Az aláírásgyűjtési akciót a zuglói Közéleti Tömörülés kezdeményezte. A szórólapok szerint a választók azért nincsenek megelégedve Dauda tevékenységével, mert 1985 óta nem tartott képviselői beszámolót, a parlamentben a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítése mellett szavazott, figyelmen kívül hagyva több száz választója hozzá intézett levelét, továbbá cirkusznak nevezte az Országgyűlés demokratikus vitáit. Dauda Sándor népszerűtlenségére jellemző, hogy csupán egy olyan épületben tagadták meg a lakók az aláírást, ahol belügyi tisztviselők laknak. Az akció kezdeményezői a törvény előírásainak megfelelően átadják a Hazafias Népfrontnak az aláírásokat, amelyeket az köteles továbbítani az Elnöki Tanácshoz. Ennek feladata a képviselő visszahívása ügyében döntő szavazás kiírása. Amennyiben ezen részt vesz a kerület választásra jogosult lakosainak legalább 50 százaléka, és azoknak legalább fele Dauda Sándor visszahívása mellett szavaz, a képviselőnek fel kell adnia tisztségét. Ez a második eset 1948 óta, hogy választók egy országgyűlési képviselő visszahívását kezdeményezték. Az első Vida Miklós józsefvárosi képviselő volt, a múlt év decemberében. Ezt a Fidesz két tagja kezdeményezte. Akkor is gyorsan sikerült összegyűjteni a megfelelő számú aláírást. Az ügy még folyamatban van. +++
1989. január 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|