|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
KÜM - román reagálás
|
Bukarest, 1990. augusztus 26. vasárnap (Rompres) - A magyar
külügyminisztérium augusztus 25-i közleményével kapcsolatban
vasárnap válasznyilatkozatot tett közzé a román külügyminisztérium.
A nyilatkozatot a Rompres hírügynökség ismertette.
A dokumentum bevezetőjében azt hangoztatja, hogy az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi döntés nyomán Románia elcsatolt északnyugati területein a magyar hatóságok példátlan népírtást hajtottak végre az erdélyi békés lakosság körében, és ennek románok és zsidók ezrei estek áldozatul.
Ezzel kapcsolatban a külügyminisztérium azt állítja, hogy fél évszázaddal az esemény után ismét revansista és revízionista erők próbálják felelőtlenül megzavarni a román nép nyugalmát, és veszélyeztetni a kontines békéjét. Határozottan visszautasítjuk e politika támogatóinak nyilvánvaló szándékát, ami nem más, mint a történelem kerekének visszafordítása, valamint az, hogy az államközi kapcsolatokban megőrizzék a fasiszta-, horthysta- és sztálinista-típusú elavult totalitárius rezsimek magatartását és céljait. Mindez akadályozza a szuverén országok közötti szabad együttmüködés Európájának megteremtésére irányuló jelenlegi törvényes erőfeszítéseket, amelyek az egyenlőségen és egymás méltóságának tiszteletén alapulnak - hangoztatja a dokumentum.
A közlemény szerint Románia sajnálattal veszi tudomásul, hogy a magyar külügyminisztérium legutóbbi nyilatkozata szerint a magyar kormány igyekszik elterelni a figyelmet ezekről a lépéseiről, másokra hárítva a felelősséget, miközben - állítja a dokumentum - fenyegeti a román kormányt.
A román külügyminisztérium hangoztatja, hogy a magyar kormány által folytatott politika a múlt beidegződéseit tükrözi. A magyar kormány ezen lépései egyre nyilvánvalóbban azt célozzák, hogy a bizonytalanság légkörét keltsék Európának ezen a részén, olymódon, hogy a világ figyelmét mesterségesen az úgynevezett területi kérdésekre irányítsák. Ez nem segíti elő sem a kétoldalú kapcsolatok javítását, sem pedig az Egyesült Európa tervének megvalósítását.
Románia - noha megérti a közös nyelven és szellemiségen alapuló természetes kapcsolatokat a romániai magyar kisebbség és Magyarország között - nem fogadhatja el, hogy politikai téren a magyar állam képviselje őket, és mégkevésbé a sovinista pszichózis szítását és fenntartását - aminek Románia-ellenes célja nyilvánvaló - a romániai magyar kissebbség és a román közvélemény között - hangoztatja a dokumentum. (folyt)
1990. augusztus 26., vasárnap 20:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|