|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Hány népszavazás lesz?
|
Budapest, 1989. október 27. péntek (MTI-Press) Amikor szeptember végén befejeződtek a politikai egyeztető tárgyalások, mindhárom tárgyalófél úgy állt fel az asztaltól, hogy legnagyobb vitát a köztársasági elnöki intézmény, és a leendő elnök megválasztása váltotta ki. Az 1949-ben kelt alkotmányunkban az államformát népköztársaságnak határozták meg, kollektív államfői testülettel, az elnöki tanáccsal. Ez a magyar joggyakorlatban addig nem ismert intézmény hűségesen kiszolgálta az állampártot, ugyanis törvényerejű rendeleteket hozhatott, amely egyben azt is jelentette, hogy a hatalom "bízhatott" benne. Ha úgy érezte, egy törvény nem menne keresztül az országgűlésen, ráerőszakolta a tanácsra a törvényerejű rendelet kihirdetését. Mindenki számára világos, ha a népfelség elvét érvényesítő, valóban pluralista társadalmat kivánjuk a monolitikus államberendezkedés helyére kiépíteni, köztársasági elnöki intézményre van szükség, közepesen erős hatalmi jogkörökkel felruházva azt. Az intézmény szükségességét valamennyi tárgyaló fél elismerte, a ma is megoldatlan probléma ott keletkezett, hogy a tárgyalásokat lezáró okmányt az SZDSZ és a Fidesz nem írta alá, mert a tárgyalásokon nem döntöttek a Munkásőrség sorsáról, s arról, hogy az általános válsztások előtt vagy után választják meg a köztársasági elnököt, továbbá a pártvagyon sorsáról, valamint a pártok munkahelyi részvételéről. A Szabad Demokraták Szövetsége e négy pontot írva zászlajára aláírásgyüjtő akciót kezdeményezett, "Döntsőn a nép " címmel. Az azóta történtek lényegében kihúzták a szőnyeget az aláírásgyüjtők lába alól, a Minisztertanács feloszlatta a Munkásőrséget - a testület lefegyverzése október 23-án megkezdődött - törvényt hozott arról, hogy a pártok kivonulnak a munkahelyekről és arról is döntött az MSZMP utolsó kongresszusa, hogy a párt elszámol vagyonáról az Országgyűlésnek. A tiltakozó akció célja tehát már csak a köztársasági elnök megválasztásának formája és időpontja lehet, a másik három felvetett kérdésen túllépett a történelem. Az egyeztető tárgyalások során a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz váltig ragazkodott ahhoz az álláspontjához, hogy a köztársasági elnököt az új országgyűlés válassza meg. Véleményünk szerint ez a megoldás jobban szolgálná a hatalmi ágak szétbontását. (folyt.)
1989. október 27., péntek 12:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|