|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Szocialista Párt elnöke a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjainak Kedves Elvtárs
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt októberi kongresszusán elhatározta, hogy új pártként kíván részt venni Magyarország politikai életében. E döntéssel létrejött a Magyar Szocialista Párt. Az új párt annyit őriz meg a régiből, amennyi értéket tagjai hordoznak: munkásmozgalmi gyökereit, szolidarítását a társadalom munkából élő tagjaival, vonzódását az igazsághoz, ellenszenvét a születési és vagyoni előjogokkal szemben. Mégis más párt, mint elődje. Alapvető értéknek a munkát, a szabadságot, az igazságosságot és a demokráciát tartja. Tudatában van annak, hogy a társadalom különböző gondolkodású és szemléletű emberekből áll, akiknek joguk van saját nézeteik nyilvános hirdetéséhez; elutasítja a hatalom mindenfajta monopóliumát; elfogadhatatlannak tartja, ha bármely csoport politikai ellenfeleit ki akarja szorítani a közéletből; semmilyen körülmények között nem tartja elfogadhatónak erőszak alkalmazását politikai célok érdekében. Felvilágosult, demokratikus, baloldali szocialista pártot akarunk, amely filozófiájának, politikájának meggyőződéssel szerez híveket. A fizikai és szellemi munkások, a munkavállalók politikai érdekeit képviseli. Pártfogolja a vállalkozás szabadságát. Demokratikus szocializmust akar, amely nem lehet sem sztálinista szocializmus, sem restaurált kapitalizmus. Az esélyek egyenlőségéért, a szociális biztonságért száll síkra. Ez a párt soraiba hív mindenkit, aki felfogásával, a kongresszus által elfogadott programnyilatkozattal és a párt alapszabályával egyetért. Hívja a reformokért tenni kész kommunistákat, a szociáldemokrata, baloldali humanista gondolkodású embereket. Ebben a szellemben soraiba várja a programját elfogadó, vallásos világnézetűeket is. Csak azokat kívánja távol tartani magától, akik a szélsőséges megoldások, a társadalom életébe való erőszakos beavatkozás hívei. Az MSZP számára az egység a működőképesség, az akcióképesség feltétele, s nem jelent kötelezően azonos gondolkodást. Ebben a pártban az alapszabály teszi lehetővé a különböző eszmeáramlatok létezését, s a belső vitákat senki sem rekesztheti be diktátumokkal. Mindezeket azért tartom szükségesnek elmondani, mert szeretném, ha szándékainkat ismerve hozhatná meg döntését: nyilatkozatával fenntartja-e, megerősíti-e tagságát az átalakuló pártban. (folyt.)
1989. október 24., kedd 11:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|