|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
A köztársaság kikiáltása - tudósítói visszhangok - 3.
|
Este negyed hétkor a BBC televízió a Kossuth-térről adott helyszíni jelentésében számolt be arról, hogy a magyarok tízezrei gyülekeznek a nap legnagyobb szabású megemlékezésére ott, ahol 33 évvel ezelőtt a magyar felkelés megkezdődött. ,,Történelmi iróniának,, nevezte, hogy Szűrös Mátyás ügyvivő államfő az Országháznak ugyanarról az erkélyéről deklarálta a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus egyenlően elismert értékrendje alapján álló többpártrendszerű köztársaságot, ahonnan Nagy Imre hívta fel a tömegeket nyugalmuk megőrzésére. Ugyancsak a történelmi fordulat nagyságrendjének jellemzőjeként emelte ki a tudósító, hogy az október 23-át a szovjet uralom és a sztálinista önkény lerázására irányuló népfelkelés kezdeteként ünneplő tízezreket három évtizeden át szétverte volna az a katonaság, amely most először a hivatalos megemlékezés részvevőjeként csatlakozott a tömegekhez. Az Országház előtt tartott esti emléknagygyűlés képsorai alatt az ITN kereskedelmi televízióhálózat tudósítója azt mondta: ,,Most először a magyarok szabadon emlékezhetnek a forradalomra, amelyben a budapestiek felkelését a vörös hadsereg tankjai tiporták el. Ironikus, hogy az eszmékből, amelyekért az elbukott harcot vívták, napjainkban sokat átvettek azok a kommunista vezetők, akik az új Szocialista Pártot létrehozták. Úgy tűnik azonban, hogy a teljes demokráciához vezető zökkenőmentes átmenet még távolról sem tekinthető biztosítottnak.,, Október 23-a évfordulója alkalmából hétfő este koszorúzási ünnepséget rendeztek Párizsban, az Ismeretlen Katona Emlékművénél. Mint harminchárom éve minden évfordulón, a különböző magyar szervezetek a volt francia frontharcosok szövetségének képviselőivel együtt helyeztek el virágot az emlékművön. A ZDF nyugatnémet tévétársaság esti fő hiradója a délutáni tüntetésekről tudósítva felvételein a ,,Soha többet 1956-ot,, jelszavakat mutatta be. A tv szerint sok párt már most előválasztási harcot vívott, például a ,,Soha többet kommunizmust,, feliratokkal. A ZDF riportere megállapította: ,,Ma Magyarország teljesen hivatalosan szakított a kommunista állameszmével. Az ország lélegzetelállító iramban hajtotta végre a nyugati típusú demokráciára való áttérést. Sok függ azonban attól, hogy a nem politikus magyarok a tavaszi első szabad választásokon elfogadják-e a demokrácia kínálatát és a folytatódó reformok stabil kormányára adják-e szavazatukat. +++
1989. október 23., hétfő 22:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|