|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Újabb 72 ezer aláírást nyújtott be a Parlamentnek az SZDSZ (1. rész)
|
1989. október 16., hétfő - Újabb 72 ezer, népszavazást követelő aláírást nyújtott be a Parlament elnökének a Szabad Demokraták Szövetsége: az aláírásgyűjteményt hétfőn vette át Szűrös Mátyás. Az Országgyűlés elnöke arról biztosította az SZDSZ küldöttségét, hogy ebben az ügyben is a hatályos törvények szerint kíván eljárni. Úgy vélekedett, hogy az aláírásgyűjtés eredménye érintheti az Országgyűlés munkáját, hozzátéve azonban: a népszavazás kiírását nem mindenki támogatja. Saját véleményének adott hangot, amikor kijelentette: a köztársaságielnök-választásról meg kell állapodni, időpontját azonban most nem érdemes kitűzni.
x x x Ismeretes, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége aláírásgyűjtési kampányának során összegyűlt több mint 67 ezer aláírást pénteken már átadott a Parlamentben, jelezve, hogy az akció folytatódik és várhatóan napokon belül összegyűlik a népszavazás kötelező kiírásához szükséges 100 ezer aláírás. Az akció azonban a most benyujtott újabb 72 ezer aláírással sem ért véget. Az SZDSZ-től kapott tájékoztatás szerint ugyanis ,, sokan még sorban állnak azért, hogy aláírhassák a népszavazást követelő íveket,,. A népszavazás kötelező kiírásához szükséges 100 ezer - illetve már annál jóval több - aláírás benyújtása sokakat elbizonytalanított abban a tekintetben, hogyan befolyásolja ez a törvényalkotást. Az Igazságügyi Minisztérium szakértőjének, Somogyvári István főosztályvezető-helyettesnek az az álláspontja, hogy a benyújtott több mint 100 ezer aláírásnak jogi értelemben nincs halasztó hatálya az elnökválasztás megrendezésére mindaddig, amíg az aláírások hitelességéről meg nem győződtek. A jogszabályoknak megfelelő ellenőrzéstől ugyanis ebben az esetben sem lehet eltekinteni. A Szabad Demokraták Szövetsége a következő kérdésekben kezdeményezett népszavazást: oszlassák-e fel a Munkásőrséget? Kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekről? Számoljon-e el az MSZMP, illetve utódpártja a tulajdonában és kezelésében lévő vagyonával? Továbbá: csak a szabad országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? (folyt. köv.)
1989. október 16., hétfő 20:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|