|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus: hírügynökségek
|
Budapest, 1989. október 7. szombat (AP/AFP/Reuter/UPI) - A hírügynökségek szombati beszámolóikban főként Németh Miklós ,,frenetikus tapssal,, fogadott beszédét méltatják, s szembeállítják ezt Berecz János rövid felszólalásával, amelyet a küldöttek közönyösen és némán fogadtak. Berecz közvetlenül Németh Miklós után lépett a szónoki emelvényre, s rövid beszédével az AFP szerint egy másik korszakot idézett fel. Az AP amerikai hírügynökség szerint Bereczet még ki is fütyülték, amikor arról beszélt, hogy őt feláldozhatják ugyan, de a radikális szárny az egyszerű párttagságot árulja el.
Németh Miklóst az AFP ezzel szemben dinamikus, meggyőző, népszerű és reformbarát politikusként jellemzi, akit a kongresszus kedvencének tartanak. ,,Némethnek néhány hónap alatt sikerült kialakítania magáról a felelős kormányfő képét, ami lehetővé tette Magyarország számára, hogy visszanyerje hitelességét a nemzetközi színtéren,, - idézi az AFP az egyik küldöttet. A hallgatóság zúgó tapsviharral köszöntötte beszédét, amelyből az AP azt emelte ki, hogy a kormányfő távozásra szólította fel a régi gárdát. Hangoztatta azt is, hogy nincs helye az új, demokratikus és baloldali pártban olyanoknak, akiknek vér tapad a kezéhez. Az amerikai hírügynökség Németh Miklóstól idézi azt a külön is megtapsolt gondolatot, hogy saját pártot kellene alakítanuik mindazoknak, akik nem érzik jól magukat körükben - mivel ezt már könnyen megtehetik. A miniszterelnök ezzel arra utalt, hogy Magyarország elkötelezte magát a politikai pluralizmus mellett - írja az AP. Az amerikai hírügynökség jelentése szerint az 1274 küldött közül a legnagyobb csoportot a reformerek alkotják - mintegy ötszázan vannak. Ők már beterjesztették az új pártra irányuló javaslatukat, s készülnek a szombat estére tervezett szavazásra, amelyen a kommunista párt esetleges megszünéséről döntenek majd. Az MSZMP története végetért - idézi a javaslatot az AP, hozzáfűzve, hogy a kezdeményezés szerint az új pártot Magyar Szocialista Pártnak kellene nevezni, s ezt kellene az MSZMP törvényes örökösének tekinteni. Külön anyagban számolt be az AFP arról, hogy Grósz Károly bejelentette: a kongresszus után vissza akar vonulni a politikai életből. A francia hírügynökség emlékeztet Grósz pénteki beszédére, amelyben a főtitkár bírálta a reformerek és radikálisok ,,türelmetlenségét,,. A Reuter szerint Grósz visszavonulására már a júniusi személyi változás után számítani lehetett. ,, Ő nyitotta meg zsilipet, de az árhullám elsöpörte és megfojtotta,, - írja a brit hírügynökség. +++
1989. október 7., szombat 16:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|