|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (31. rész)
|
A különböző platformok megbízásából szólók után a megyei, illetve a megyei jogú küldöttcsoportok képviselői kaptak szót, a párt céljairól, jellegéről, programjának alaptételéről és működési elveiről zajló vitában. Sokan szóltak arról: miért következett be a jelenlegi válsághelyzet. Egy jellemző vélemény szerint az MSZMP vezetése nem tudott élni a tavaly májusi pártértekezlet óta kapott lehetőséggel. ,,A pártvezetés koncepciótlansága, taktikázása, esetenkénti mérhetetlen arroganciája a tagságot teljes bizonytalanságba kergette.,, Ezért olyan új szocialista pártra van szükség, amely szakít az MSZMP eddigi tevékenységével, mintegy befejezettnek nyilvánítja azt. Ehhez a gyökeres szakításhoz ugyan nem kell szétverni a pártot, ám vissza kell adni a tagok cselekvési szabadságát - vélekedett Keserű Imre Csongrád megyei küldött. Mint mondotta: e teremben ül a Tiszatáj főszerkesztője, s az is, aki ezt a folyóiratot 1986-ban betiltotta. A küldöttek egy része a NEXT 2000 Kft.-ről az SZDSZ-től hallott először, de itt vannak a kongresszuson azok is, akik ezt a vállalkozást megalapították. Ha ezek a csoportok a kongresszuson kompromisszumot kötnek, akkor a társadalom ezt a pártot már nem fogadja el többé hitelképes erőként. Megújulásra van szükség, de nem szakadásra - fejtették ki viszont mások, hasonló határozottsággal. Ám a pártszakadást ellenzők közül is többen hívták fel arra a figyelmet, hogy az MSZMP olyan politikai gyűjtőhellyé vált, amelyben egymással homlokegyenest ellenkező nézeteket vallók is megférnek. Katona Béla budapesti küldött szerint a reformerek és álreformerek keverednek, sztálinisták, karrieristák ugyancsak megtalálhatók a tagság, a vezetés körében. Ez utóbbiaktól mindenképpen meg kell válni. Többek véleménye: a pártszakadás azzal kerülhető el, ha a kongresszus kinyilvánítja a teljes platformszabadságot, azt, hogy a párt különböző platformok szövetsége. A pártmozgalom megújításában elengedhetetlen szerepe van az ifjúságnak - mutattak rá. A fiatalok elveszített bizalmát a pártnak vissza kell szereznie. Ehhez hozzájárulhat egy olyan ifjúsági tagozat megalakítása is, amely a későbbiekben csírája lehet egy új, szocialista ifjúsági szervezetnek. A társadalomban tapasztalható hitelvesztés, a bizalmi válság persze nemcsak az ifjúságra korlátozódik. Körösfői László Pest megyei küldött az időközi választáson képviselőjelöltként elszenvedett vereségéről szólva rámutatott: csupán azért vált hiteltelenné a választópolgárok előtt, mert az MSZMP színeiben indult. E negatív társadalmi közmegegyezést a párt csak úgy küzdheti le, hogy a jövőben tettekkel bizonyítja: valóban a nép pártja. (folyt.köv.)
1989. október 6., péntek 22:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|