|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus - esti lead
|
1989. október 6., péntek - Mindenekelőtt tartalmában, de külsőségeiben és munkarendjében is megújult, a korábbiaktól gyökeresen eltérő kongresszust kezdett pénteken az MSZMP. Szinte az első percektől kezdve érdemi munka folyt: már az ügyrendi vitában hangot kapott nézetkülönbségek is jelezték azt a későbbi felszólalásokban még markánsabban megmutatkozó tényt, hogy a küldöttek legtöbbje határozott elképzelésekkel érkezett a pártfórumra, s azoknak érvényt is kíván szerezni. Véleményük abban egybecsengett, hogy a szocializmus s vele a párt eddig járt útján immár nem lehet továbblépni; váltás, reform, megtisztulás kell a pártban és azon kívül is. Arról azonban már igazi, szenvedélyes vita alakult ki, hogy teljességgel új pártra van-e szükség, s ha igen, milyen legyen, mit tűzzön zászlajára. Ezekre az alapkérdésekre keresett - más-más nézőpontból s más-más hangsúlyokkal - választ Nyers Rezső pártelnök megnyitó beszéde, Grósz Károly főtitkár beszámolója éppúgy, mint Pozsgay Imre, aki a történelmi összegzéshez és a programnyilatkozathoz, illetve Kovács Jenő, aki az alapszabály tervezetéhez fűzött kiegészítést. Az első munkanap végén természetesen még semmi nem dőlt el, ám az áramlatok, szándékok mindenképpen jobban megkülönböztethetőek már, hiszen a késő esti órákig hat platform, valamint megyei jogú küldöttcsoportok képviselői küldöttársaik véleményét is összefoglalva mondták el felszólalásaikat. (MTI)
1989. október 6., péntek 21:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|