|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Az FKgP kiskunfélegyházi szervezetének állásfoglalása (OS)
|
1989. október 2., hétfő - A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt kiskunfélegyházi szervezete támogatja az MDF helyi kezdeményezését, melynek értelmében az MSZMP mondjon le kiskunfélegyházi székházáról, adja át a helyi tanács tulajdonába és kezelésébe. Amíg a város nem lesz képes egy új művelődési ház felépítésére, addig - a városi tanács által átalakítva - a pártházat bocsássák a lakosság kulturális szolgálatába. Elutasítjuk Ernyes László, MSZMP városi első titkár érvelését, amivel a pártház átalakítására, fölös termeinek szétosztására és üzemeltetésére az MSZMP jogot formál. A nevelés, a kultúra és oktatás képviselőivel történő alkutárgyalásokra jogosítványa csak a város tanácsának lehet. Az MDF nyílt levelében és a mi állásfoglalásunkban is a gazdasági bajok orvoslását kívánjuk és nem az ideológiai nagylelkűség osztogatását. Köztudomású, hogy a városban még több helyen van párthelyiség, amely szintén nem MSZMP tagdíjakból épült. Követeljük, ezeket is adják le, hogy a tanácsnak legyen miből újra termet osztani - most már igazságos alapon elindulva - az MSZMP, a Kisgazdapárt, az MDF és a többi alakuló párt részére. Kérjük az MSZMP helyi tisztségviselőjét, hogy a kisebbségi jogokat, valamint a város lakosságának jogát a művelődési ház kapcsán is vegye figyelembe. Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt kiskunfélegyházi szervezete (OS)
1989. október 2., hétfő 18:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|