|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Az FKgP Budapesti Intéző Bizottságának nyilatkozata (OS)
|
1989. október 1., vasárnap - A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt újpesti szervezetének az elnöke, dr. Vanyek Béla, az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságában javasolta dr. Habsburg Ottó jelölését Magyarország elnöki székébe. A Nagybudapesti Intéző Bizottság a javaslatot nagy szótöbbséggel elfogadta. Örömmel kell közölnünk azt is, hogy az FKgP kispesti elnöke, Martincsevics György e nemes cél elérésére már aláírások gyűjtését is megkezdte. Erről egyébként a Kis Újság legutóbbi száma pozitív hangvételű cikkében be is számolt. E gondolatot egy, már régebben megalakult társadalmi egyesülés is szorgalmazza: Szövetség az Egységes Európáért. Egyesítsük erőinket Munkálkodjunk együtt Ezért közöljük, bárkinek kívánságára megküldöm az aláíróív egy példányát azzal a kéréssel, hogy aki dr. Habsburg Ottónak, az Európai Parlament magyar képviselőjének magyarországi elnökké való jelölésében egyetért, az szíveskedjen az ívet aláírni, és az aláírásokkal telt íveket sürgősen visszaküldeni az ív alján lévő címre Ha egy ív nem elégséges, szabad sokszorosítani, vagy postán, illetve telefonon az alábbi címről igényelni. Amennyiben egyetértenek velünk, kérjük, hogy minél előbb minél több aláírást gyűjtsenek, mert 30 napon belül több mint ötvenezer aláírást kell gyűjtenünk ahhoz, hogy a szerintünk legmegfelelőbb személy szerepelhessen az elnökjelöltek között Az az egyéniség, akinek nemzetközi tekintélye, eddigi tevékenysége garancia arra, hogy országunkat visszavezesse a szabad európai népek közösségébe, aki szíve szerint a legkiválóbb magyar, aki eddigi politikai múltjával minden pártpolitikai vitán felül áll, és aki nemzetközi tekintélye és tapasztalata révén a legalkalmasabb arra, hogy hazánkat a legrövidebb időn belül kivezesse abból a gazdasági, társadalmi és politikai szakadékból, melybe az elmúlt félszázad gyászos emlékű pártdiktatúrája juttatta Megbízottunk információ adására, aláíróív küldésére és az aláírások összegyűjtésére: dr. Vanyek Béla, 1325 Budapest, Pf. 149., telefon: 169-10-75. FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottság (OS)
1989. október 1., vasárnap 17:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|