|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
- Beszélő 27. száma - 10. folyt.
|
Az elégedetlenség letörése kemény, kíméletlen módszereket igényelne. Ezek azonban a Nyugatot járt új elittől idegenek, és az erős diktatúrát a nyugati politikai közvélemény - melynek értékítélete az új elit számára fontos - sem nézné jó szemmel. Végül az új elit erejének gyengülése várható, mivel a gazdasági és szociális feszültségek erősödésével éleződni fognak belső konfliktusai. Nem lesz tehát sem radikális reform, sem diktatúra. Ami várható, az egy autoritárius, de nem diktatórikus politikai berendezkedés, és a társadalom alapvetően rendies jellegének fennmaradása nyugat-európai színekben. Ez a rendszer azonban a szociális feszültségek egyre erőteljesebb növekedése miatt valószínűleg nem lesz tartós, de társadalmi empátia hiányában fenyegetettségét az új elit várhatóan nem fogja időben felismerni. (Itt egy szakaszon orosz beszéd hallható.) ...árnyaltabban megfogalmazva: miben és meddig támogatják az új elitet, és a társadalmon belül mely rétegekre kívánnak támaszkodni. Még az első megfogalmazás indulati, a második racionális és két dolgot jelent. Egyrészt az, hogy a reális cél nem az új elit térhódításának megakadályozása, hanem hatalmának jelentős korlátozása, és még e korlátozott hatalomnak is erős társadalmi kontrollja. Meggyőződésem, hogy az új elit számos kiemelkedő szaktudású, tehetséges tagjának aktív közszereplése nélkül a társadalom csak igen nehezen találna kiutat a válságból. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|