|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Pártvezetők találkozója értelmiségiekkel (1. rész)
|
1989. július 19., szerda - Értelmiségiek egy csoportjával találkozott szerdán az MSZMP KB székházában Nyers Rezső, az MSZMP elnöke, Grósz Károly főtitkár és Barabás János, a Központi Bizottság titkára. A tanárokból, mérnökökből, közgazdászokból álló csoport még júniusban intézett levelet az MSZMP Központi Bizottságához, s e levélben megfogalmazták az októberi pártkongresszussal, a párt politikájával kapcsolatos véleményüket, észrevételeiket és jövőbeni elvárásaikat.
A szerdai eszmecserén megjelenteket Barabás János üdvözölte, majd röviden összegezte a pártkongresszus előkészületeit, s ezzel összefüggésben a pártvezetést leginkább foglalkoztató kérdéseket, Kiemelte annak fontosságát, hogy a küldöttválasztások során, majd az azt követő időszakban folyamatos legyen a kapcsolat a párttagság és küldötteik között. Hozzátette: véleménye szerint a pártban jelenleg nincsenek kialakult és tisztán kiforrott platformok, ezért nem lehetséges a platformok szerinti küldöttválasztás sem. Utalt arra, hogy bár a párton belül többféle áramlat különíthető el, ezek egyike sem képvisel kimunkált koncepciót. Rámutatott ugyanakkor, hogy fellelhetők a párton belül egészen szélsőséges áramlatok is, így például a magát marxista egységplatformnak nevező irányzat, amelynek több nézete a párt politikájával összeegyeztethetetlen. A kongresszusról szólva a Központi Bizottság titkára elmondta: fő feladat a programadás, egy korszerű szervezeti szabályzat elfogadása, valamint az új pártvezetőség megválasztása. A kongresszusi előkészületek kapcsán Barabás János kifejtette azt a véleményét, miszerint napjainkban jók az esélyek arra, hogy az MSZMP elkerülje a szakadást. Mint mondotta, ez azért is fontos, mert egy esetleges szakadás nyomán elemeire esne szét a párt, s ezáltal hatalmi űr keletkezne, amely veszélyeztetné a békés átmenetet is. Végezetül a párt és az értelmiség kapcsolatáról szólva Barabás János kifejtette: a bizalmi válság részeként az értelmiséggel is meggyengült a párt, a pártvezetés kapcsolata. Ezért is lényeges e kapcsolat szorosabbra fűzése, ha szükséges, újraépítése, a pártértelmiséggel pedig egy olyan közvetlen együttműködés kialakítása, amely nem nélkülözi a személyes kontaktusokat sem. (folyt.köv.)
1989. július 19., szerda 19:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|