|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (46. rész) - Fónay Jenő
|
Ezt követően Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Szövetségének elnöke mondott búcsúszavakat. - Október 23. 1848 óta nemzetünk történelmének legfényesebb csillaga. Feltámadott a tengernyi nép. Megunta jármát, az utcára ment, a térre ért, semmibe vette a hírhedt elnyomót, s az újságfáklyák lángjainál követelte a kormányba Nagy Imrét. Fénylett a nap. Sugárzott a rengeteg felszabadult arc, győzött a szent nagy akarat. Megtisztulva az annyiszor elátkozott múlt minden sötétjétől ölelkezett végre a magyar. Az új miniszterelnök már Imre bácsi lett. Maléter ezredes, a Palink, mire visszaérkezett a házba, már ő volt a honvédelmi miniszter. Gimes a mi Miklósunk lett, Szilágyi a Józsink, és a gondos Losonczy a Géza bátyánk, szinte percek alatt. Ezek a felejthetetlen hősök, akik megteremtették az új világ alapjait, akik elsöpörték Imre bácsi útjából az akadályt, már csak a féltett rendet vigyázták, hogy boldoguljon, független és szabad legyen az ország. Azonban nem is titokban egyre gyűlt a vész azon a novemberi első vasárnapon, bizonyítva, hogy nekik nem ünnep az ünnep, újra berontottak a félelmetes erők, s lánctalpaik alá gyűrték a felszabadulást. S ha ezzel vége lett volna, ha akkor ember marad az ember, ma nem lennénk itt, a temető sarkában. A gyűlölet sötétje újra bizonyított. Annyi korábbi szenvedés és vér után újra bitóra küldte a legjobbakat, elárulva a tiszta és szent ügyet, gondolatot és minden jobbító akaratot. Három évtizeden keresztül barangoltunk, a bebádogozott ablakok sötétjébe kényszerítve mindent, ami szép volt, ami jó, mindent, ami a magyar föld talajából táplálkozott. De talán mégis megérlelt valamit az idő. Talán az elhantoltakból, drága mártírjainkból fakadt ki a mag, mintha újra ölelkezni kezdene valami békességes szándék, valami jobbító akarat. Búcsúzunk. Végső búcsút veszünk most már. Imre bácsi, Palink, Miklós, Józsi és Géza bátyánk eleresztjük kezeteket, kérve, adjátok át nekik a szeretet most, hogy visszamentek hozzájuk. Imre bátyánk, kérlek, fogd meg ott lenn a kezüket, s úgy add át eskümet: esküszünk, hogy soha nem felejtünk, hogy nem állunk meg addig, amíg tisztán nem ragyog ,56 és az áldozatok csillaga. Szorítsd őket magadhoz, ahogy mi és a nemzet zárt szívünkbe mindannyiótokat. A magyarok istene vigyázzon rátok és ránk. S az emlékmű, melynek most leraktuk az alapjait, hírdetni fogja hálás népünk szeretetét és a felejthetetlen áldozatok dicsőségét. Most már nyugodjatok békében. Isten veletek. Éljen szép hazánk, az oly régóta álmodott független és szabad Magyarország. Búcsúzom tőletek, drága bajtársaim. Úgy, ahogy ti búcsúztatok tőlünk ott fenn a fogház-golgotán. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 20:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|