|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Újabb szovjet páncélosalakulatokat vontak ki hazánk területéről (1. rész)
|
1989. május 19., péntek - Két szovjet alakulatot búcsúztattak pénteken hazánkban.
Sárbogárdon ünnepélyes állománygyűlést tartottak abból az alkalomból, hogy a Szovjet Déli Hadseregcsoport ideiglenesen ott állomásozó 13. harckocsiezrede az egyoldalú csapatcsökkentés keretében visszatér a Szovjetunióba, s ott az egységet feloszlatják. Mintegy 130 hazai és külföldi újságírónak, a hazánkban akreditált katonai attasé-testület tagjainak, valamint az európai békemozgalmak képviselőinek a jelenlétében ötvennégy T-64-es harckocsit s mintegy 600 katonát indítottak útnak. A személyi állomány és a technika helyére hamarosan egy tüzérezred érkezik majd a Nyugat-Dunántúlról. Az ünnepi állománygyűlésen a Magyar Néphadsereg parancsnokai és katonái, valamint a Honvédelmi Minisztérium nevében Tóth Tibor altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnökének első helyettese búcsúzott a hazatérő harcosoktól és parancsnokaiktól. Hangsúlyozta, hogy az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok újabb harckocsiezredének a kivonása tényszerű bizonyítéka annak a biztonságpolitikának, amelyet az SZKP hirdetett meg, a Varsói Szerződés tagállamainak egyetértésével. Jurij Vodolazov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnokának első helyettese arról szólt, hogy a Szovjetunió az egyoldalú haderőcsökkentés keretében kivonja csapatait a magyar-osztrák határ mentéről, s ezzel a térségben a bizalom övezetét teremti meg. Hangoztatta a szovjet hadsereg nem fenyeget, nem ijesztget senkit, csupán katonai kötelességét teljesíti, a Magyar Néphadsereg katonáival együtt. Az ünnepi állománygyűlésen az MSZBT aranykoszorús jelvényét kapták meg a magyar-szovjet barátság ápolásában kiemelkedő munkát végző szovjet katonák. Az ünnepélyes búcsúztatást követően a vendégek, valamint az érdeklődő sárbogárdiák tanúi voltak a harckocsioszlop kivonulásának, illetve bevagonírozásásnak. (folyt.köv.)
1989. május 19., péntek 18:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Újabb szovjet páncélosalakulatokat vontak ki hazánk területéről (2. rész)
|
A debreceniek jelenlétében pénteken ünnepélyesen elbúcsúztatták a helyi szovjet páncélos kiképző ezred személyi állományát. Az egység a hazánkat is érintő egyoldalú szovjet csapatcsökkentés keretében teljes személyi állományával és technikájával elhagyja Magyarországot: a harckocsikiképző ezred feloszlik, technikáját megsemmisítik, csapatzászlója a Szovjetunió hadtörténeti múzeumába kerül. A személyi állomány egy részét leszerelik, illetve nyugdíjazzák vagy más egységhez vezénylik. (Az alakulat helyébe egy gépesített lövészezred kerül, amely eddig az osztrák határ közelében állomásozott.) Az ünnepélyes búcsúztatón - amelyen ott volt Nyikita Darcsijev, a Szovjetunió debreceni főkonzulja - Joszif Aganjan vezérőrnagy, a déli hadseregcsoport parancsnokának kiképzési helyettese bejelentette, hogy az egyoldalú intézkedések keretében ebben az évben Magyarországról tizenötezer szovjet katonát, 450 harckocsit, 300 löveget és aknavetőt, valamint több ezer gépjárművet vonnak ki. Történelmi pillanatnak nevezte a debreceni harckocsikiképző ezred felszámolását, amely több mint 30 évig teljesített szolgálatot a városban. Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter a fegyverbarátságért érdemrend ezüstfokzatát adományozta a kiképzőközpont parancsnokának, Vlagyimir Geraszimov alezredesnek; a kitüntetést Majoros László mérnök-ezredes Debrecen helyőrségparancsnoka adta át. Az ünnepélyes búcsúztatás a katonák tisztelgő díszmenetével fejeződött be. (MTI)
1989. május 19., péntek 18:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|