|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai képviselőházi küldöttség (1. rész)
|
1989. január 16., hétfő - Grósz Károly, az MSZMP főtitkára hétfőn a KB székházában fogadta azt az amerikai képviselőházi küldöttséget, amely Tom Lantos magyar származású, demokratapárti kaliforniai képviselő vezetésével tartózkodik Magyarországon. A szívélyes légkörű beszélgetésen részt vett Kovács László külügyminiszter-helyettes, valamint Thürmer Gyula, az MSZMP főtitkárának külpolitikai tanácsadója, aki ezután tájékoztatta a sajtót a találkozóról.
Grósz Károly nagyra értékelte az amerikai képviselők látogatását, amely jelzi az érdeklődést és a kialakulóban levő rokonszenvet a két ország között. Köszönetet mondott azért a segítségért, amit a képviselők a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztése előtt álló akadályok elhárításához nyújtottak, és kérte további közreműködésüket a kapcsolatok fejlesztése érdekében. Tom Lantos elmondta: az amerikai törvényhozók értik, hogy a magyar vezetés igen összetett belpolitikai feladatok megoldása előtt áll. Nagyra értékelik azt a bölcsességet, szakmai hozzáértést és következetességet, amellyel Magyarország a politikai és gazdasági reform útján halad. Grósz Károly kérte a képviselőket, tolmácsolják üdvözletét George Bush elnöknek, és emlékeztessék őt arra az ígéretére, amelyet még alelnök korában tett: kész Magyarországra látogatni. Mi változatlanul szívesen látjuk hazánkban. Magyarország számára nagyon fontos lenne, ha az Egyesült Államok tovább haladna az eddigi úton. Számunkra létkérdés, hogy a világ nagyhatalmai párbeszédet folytassanak és együttműködjenek egymással. Mi, magyarok a saját útunkat járjuk. A világ összes olyan országával együtt kívánunk működni, amely elfogad bennünket partnerként. Kapcsolataink alapja nem az ideológia: együttműködésünket nemzeti érdekeink, a humanizmus, Európa és a világ érdekei alapján fejlesztjük. Grósz Károly elmondta: a Szovjetunióban azt tapasztalta, hogy a szovjet emberek számos kérdésben hasonlóan gondolkodnak, mint az amerikaiak. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan az elmúlt években nagyot lépett előre a szovjet-amerikai viszony javításában. Grósz Károly kifejezte meggyőződését, hogy a Szovjetuniónak szilárd szándéka tovább haladni az enyhülés útján. (folyt.köv.)
1989. január 16., hétfő 16:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|