|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (43. rész)
|
Winkler László (Győr-Sopron m., 8. vk.), a hegyeshalmi közúti -------------- átkelőn kialakult forgalmi helyzet tárgyában interpellált a pénzügyminiszterhez. A tárca vezetőjéhez írásban eljuttatott interpellációjához - képviselőtársai tájékoztatásául - mindössze annyit kívánt hozzáfűzni, hogy nem a világútlevél, illetve az utazási könnyítések korlátozását, vagy újraszabályozását szorgalmazza, hanem a hegyeshalmi körülmények, a vámszabályok élethez igazítását javasolja. Villányi Miklós miniszter elöljáróban utalt arra, hogy a világútlevél bevezetését követően mintegy négyszeresére nőtt a nyugati határátkelőhelyeken a magyar kiutazók száma. Csúcsidőben rendkívüli a zsúfoltság. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a devizaérték-nyilatkozat bevezetése és a vámkezelés rendje a határon az állampolgárok számára a korábbi helyzethez viszonyítva kedvezőbb, és a határvámkezelést érdemben nem nehezíti. Villányi Miklós pénzügyminiszter részletesen idézte az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokat, kiemelve: követendő út a közúti határátkelőhelyeken - ahol erre a technikai lehetőségek adottak - a vámeljárás további egyszerűsítése a vámjogszabályokkal összehangoltan. Erről szólva elmondta: ha az utas a vámmentességi értékhatáron belül hoz magával vámkezelés alá nem eső cikkeket, akkor nincs vámeljárás. A régi közúti hegyeshalmi határátkelőhely ismételt megnyitásáról szólva elmondta: jelenleg is ezen a határátkelőhelyen történik a belépő kamionok és a magyar utasokat szállító autóbuszok vámkezelése. A tervek arra vonatkoznak, hogy a vámkezelést kérő, személygépkocsival utazó magyar állampolgárok is itt utazhassanak át. Ezért osztrák területen felépült egy további útsáv, ezáltal létrejött a lehetőség a vámkezelést igénylő és a vámkezelést nem igénylő személygépkocsi-forgalom elválasztására. A közeljövőben befejeződik a hegyeshalmi régi közúti határátkelőhelyen azoknak a feltételeknek a létrehozása, amelyek szükségesek a vámeljárást kérő utasok fogadására. Ez az intézkedés kedvezőbb helyzetet teremtene, s az új közúti határátkelőhely egészében zöld folyosóvá válhatna, ami a forgalom gyorsítását eredményezné. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 20:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|