|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (31. rész) Az ügyrendmódosítás vitáját csaknem egyórás szünet követte, mivel az előkészítő bizottság tételesen áttekintette az ezzel
|
kapcsolatban elhangzott képviselői javaslatokat, indítványokat. A hosszúra nyúlt tanácskozás eredményét dr. Korom Mihály, a napirendi ----------------- pont előadója foglalta össze a délután 5 órakor folytatódó plenáris ülésen. Elmondta, hogy a tervezettel kapcsolatban számos olyan vélemény fogalmazódott meg, amely fontos kérdéseket érint ugyan, de konkrétan nem vonatkozik a Házszabályok módosítására. Ez a fokozott érdeklődés is azt jelzi, hogy a képviselők nagy fontosságot tulajdonítanak e kérdésnek. Ilyen általános, átfogó vita egyébként eddig csak a költségvetés tárgyalásakor volt. Sok képviselő hívta fel a figyelmet arra, hogy javítani kell a képviselői munka lényegét érintő feltételeket. Ezzel kapcsolatban az ügyrendelőkészítő bizottság elnöke közölte, hogy konzultációt folytatott Németh Miklóssal, a kormány elnökével. A miniszterelnök felajánlotta segítségét, s kérte a képviselőket, hogy amennyiben úgy tapasztalják, hátrány érné őket munkájuk során, forduljanak bizalommal hozzá. A konkrét esetekkel kapcsolatban vizsgálatot rendel el, s orvosolják a panaszokat. Korom Mihály kérte az Országgyűlést, hosszabbítsák meg az ügyrendi bizottság mandátumát, annál is inkább, mivel március 31-éig a törvényhozó testület elé kerül a bizalmi, bizalmatlansági indítvány kérdése, s ennek ügyrendi vonatkozásai is lesznek, ami továbbra is igényli a bizottság munkáját. Ezután Korom Mihály tételesen sorra vette az ügyrend tervezetére vonatkozó képviselői javaslatokat, s ismertette a bizottság ezzel kapcsolatos álláspontját. Filló Pálnak az állandó bizottságok megalakulására vonatkozó javaslatát áttekintve a testület úgy döntött: tegyék lehetővé a bizottságok számára, hogy maguk tegyenek javaslatot elnökük, titkáruk, illetve tagjaik megválasztására. Ugyanakkor a tisztségviselőket a plénum válassza meg. A bizottság elvetette azt a javaslatot, hogy az állandó bizottságok választási procedúráját egy év múlva, a tapasztalatok birtokában ismételjék meg. Pontosította a bizottság a visszahívással kapcsolatos rendelkezést. Az új szövegezés szerint az Országgyűlés az általa megválasztottakat a megválasztásukra vonatkozó szabályok szerint bármikor visszahívhatja. (folyt. köv.)
1989. január 11., szerda 18:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|