|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (22. rész)
|
Pártunk határozottan ellenzi a köntörfalazást, kiáll az elvtelen időhúzás ellen. A Központi Bizottság decemberi ülésén a párt véleményeként megfogalmazta, hogy ,,a párttörvény megalkotása igazodjon az alkotmány kidolgozásához,,. Mindezekből kiindulva - az aggodalmakat is ismerve - reálisnak látszik, hogy a párttörvény egy éven belül, akár az év végén, a Parlament elé kerüljön. A létrejött különböző alternatív mozgalmak, társaságok döntő többségében hangsúlyozzák a több párt létének szükségességét, de a jelenlegi helyzetben még nem kívánnak párttá alakulni. Ez az álláspontja ma valamennyi mértékadó alternatív társadalmi-politikai mozgalomnak. Nem túlzás ezért azt mondani, hogy a mai politikai helyzetre vonatkoztatva a pártalapítás tekintetében nincs érdemi véleményeltérés a párt és a mértékadó alternatív mozgalmak között. Másként fogalmazva: hetek alatt elkapkodva egyetlen jelentősebb politikai erő sem igényli a pártok megalakítását. Örömmel üdvözöljük, hogy a mértékadó társadalmi-politikai mozgalmak a pártalapítás kilátásait tekintve nem a konfrontáció lehetőségeit keresik, hanem maguk is megfelelő átmenetet biztosító szerves fejlődés hívei. Az eltúlzottan gyors előrerohanás igénye a jószándékai ellenére is - eredeti törekvésével ellentétesen, akarata ellenére kiválthat olyan reakciósorozatot, amely éppen a közösen támogatni kívánt ügyet sodorja veszélybe. Az értetlenségből vagy félelemből született ellenállás aktivizálná a szélsőségeket. Azok fellépése pedig azonnal felidézné a bármiféle visszarendeződés veszélyét, és kiélezett hatalmi harcot táplálna. Az ilyesféle folyamatok pedig azon erőket veszélyeztetik elsősorban, akik a nemzeti összefogás keretében, a reformok útján kívánják szolgálni a szocialista magyar haladást. Berecz János végezetül javasolta, hogy alapos vita után, megfontoltan, elfogadva a kormány javaslatát, az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának jelentését, javaslatait, és elismerve az aggódók, sürgetők jószándékát is, szavazzák meg a törvényjavasalatot, beleértve, megfogalmazva a párttörvénynek egy indokoltan meghatározott határidőn belüli megalkotását.(folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 16:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|