|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (14. rész)
|
Puja Frigyes e kérdésekkel kapcsolatban szorgalmazta azt is, hogy az Országgyűlés a jövőben kapjon nagyobb szerepet a politika alakításában. Tóth Antal (Bács-Kiskun m., 16. vk.) a megyei ---------- Rendőrfőkapitányság helyettes vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy a gyülekezési jog megalkotása jelentős esemény a társadalom demokratikus fejlődésében, valamint a polgári és politikai jogok kiteljesítésében. Mint mondotta, ennek a törvénynek a létrehozása azért sem tűr további halasztást, mert az élet bebizonyította, hogy korábban monolitikusnak vélt társadalmunk valójában igen sokrétűen érdek- és véleménytagolt, és a sajátos nézőpontú csoportok ki akarják fejezni az egyes kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, annak hangot, nyomatékot akarnak adni. Ennek - eddig hhiányzó - törvényes és garantált kereteit határozza majd meg a gyülekezési jogról szóló törvény. Rámutatott: azért is szükséges a törvény a megalkotása, mert így a gyülekezési jog gyakorlásával összefüggő rendőri feladatokat a legmagasabb szintű jogszabály rögzíti. Ez szilárd törvényességi alapot és keretet ad a rendőri eljáráshoz, intézkedéshez. A képviselő hangsúlyozta azt a véleményét, hogy most, a politikai, gazdasági reformok időszakában a közrend, a közbiztonság fenntartása hazánk egyik legalapvetőbb érdeke, politikai és gazdasági fejlődésünk kedvező nemzetközi megítélésének legfontosabb feltétele. A rendőrség a reformnak és a rendnek egyaránt híve, e kettő feltételezi egymást, míg az anarchia a nem kívánt szélsőségekhez szolgálhat alapul. A gyülekezésről szóló törvényjavaslat is ezt az elvet fejezi ki. A megfogalmazott szabályok az állam- és közbiztonság védelmét, valamint mások jogainak és szabadságának védelmét szolgálják. Rámutatott: a gyülekezési joghoz kapcsolódó rendőri feladatokat és kötelezettségeket a rendőrség nem kérte, de minden civilizált országban ilyen vagy hasonló tevékenységet ugyancsak a rendőrségre ruháznak. A rendőrség igyekezik majd a törvény betűje és szelleme szerint megfelelni feladatainak. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 15:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|