|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata
"... a kárpátaljai magyarok Ukrajna lojális állampolgárai kívánnak
lenni, és a KMKSZ mint a kárpátaljai magyarság egyetlen törvényes
képviselője barátságra és együttműködésre törekszik az ukrán nép
demokratikus szervezeteivel, támogatja őket a sztalinizmus
maradványai ellen, a valóban demokratikus Ukrajna megteremtéséért
folytatott küzdelmükben."
Amerika Hangja, Esti műsor:
Csengey előadása
"Utalva az ohioi tábor nevére - magyarul a Reménység Tava -,
Csengey hangsúlyozta, hogy a tavalyi "itt-ott találkozó" óta a
Reménység Tavának most már a másik partjára kerültünk. A
történelemnek új korszaka kezdődött. A vereségek több száz éves
időszaka lezárult. Csengey utalt Trianonra, amelynek következtében
az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének
egyharmadát.
1945-tel kapcsolatban megemlítette: az orosz tankönyvek találóan
nem írnak felszabadulásról, hanem megszállásról. A bolsevista
kísérlet Magyarországon nagyszerű dolgokat igért, de nem hozott
mást, csak csődöt és elmaradottságot. A Kádár-korszak sok
tekintetben veszélyesebb volt, mint Rákosi Mátyásé - mondta Csengey
-, mivel sikerült elhitetnie, hogy soha nem ér véget. "
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - Kormányszóvivői tájékoztató (4. rész)
|
Kijelölte a kormány az új államminiszter feladatát és hatáskörét is. Eszerint Nyers Rezső irányítja majd a gazdasági reformkoncepció kidolgozásával kapcsolatos állami döntéselőkészítő munkát; javaslatot tesz átfogó jellegű gazdasági reformintézkedésekre, és figyelemmel kíséri azok érvényesülését az állami intézkedésekben. A kormány az Országos Árhivatal elnökének előterjesztése alapján meghatározta az árpolitika idei irányelveit, és döntött központi árintézkedésekről is. Az elképzeléseknek megfelelően növekszik a bel- és külpiac áralakító szerepe. Bővül a szabadárak köre, kevesebb lesz az árhatósági beavatkozás. Az árakban érvényesül az adózási feltételek változása, illetve a támogatások csökkentése. A fogyasztói árszínvonal a tavalyinál mérsékeltebben, legfeljebb 15 százalékkal emelkedik. Marosán György elmondta azt is, hogy a lakosság vásárlásainak mintegy egynegyedét kitevő áruféleségeknél az év elején jelentős áremelkedés lesz. Így például emelkednek az élelmiszerek, egyes háztartásvegyipari termékek, a gyógyszerek és gyógyászati eszközök, illetve a személygépkocsik árai, illetve a tévé-előfizetés, a közlekedés, a hírközlés és a postai szolgáltatások díjai. Nagymértékű díjemelés lesz a víz- és csatornaszolgáltatásoknál, a fűtési szezon után pedig megdrágulnak a háztartási energiahorodozók is. Ezekről az intézkedésekről egyébként a napokban közlemény jelenik meg, s az érintett tárcák vezetői sajtótájékoztatókon ismertetik az intézkedéseket. Az áremelkedések mértékéről ezért Marosán György nem adott bővebb felvilágosítást a hétfői tájékoztatón. Azt azonban elmondta, hogy az alapvető termékek és szolgáltatások drágulását a nyugdíjban illetve szociális ellátásban részesülők számára jórészt ellentételezik. Kérdésekre válaszolva emlékeztetett arra: a Minisztertanács az 1989-es tervcélokban is egyértelműen rögzítette, hogy az alapvető termékek és szolgáltatások áremelkedésének háromnegyed részét ellentételezni kell a nyugdíjban, illetve szociális ellátásban részesülőknél. Ennek megfelelően a nyugdíjak, illetve a nyugdíjszerű rendszeres ellátások, a házastársi pótlék, a gyermekgondozási segély, illetve a sorkatonák családi segélye januártól 360 forinttal, májusban pedig további 100 forinttal emelkedik. A 70 éven felüliek, illetve néhány kiemelt kategóriába tartozók nyugdíja januártól nem lehet 3500 forintnál kisebb. A nyugdíjminimumok társadalmi rétegenkénti különbségei megszűnnek. A családi pótlék és az ösztöndíjak januártól 300 forinttal nőnek. A szakmunkástanulók teljes köre jogosulttá válik a családi pótlékra. A kormány törekszik arra is, hogy az alacsony jövedelműek pénztárcájához mérten bővüljön az olcsó árucikkek választéka. (folyt.köv.)
1989. január 2., hétfő 18:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|