|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
A történelmi albizottság jelentése
|
(Kasza László) München, 1989. február 15. (SZER, Magyar Híradó) - Ma megjelent a Társadalmi Szemle különszáma az MSZMP által megbízott történelmi albizottság jelentésének szövegével, amelynek lényegét: az 56-os forradalom népfelkelésnek minősítését Pozsgay Imre január végén közölte a nyilvánossággal, kiváltva ezzel a KB ülésének előrehozatalát -, azaz azt is! Hogy a KB milyen mértékben veszi figyelembe a történészek véleményét, arról Kasza László beszél: - Gondolom, másokat sem lepett meg a tegnap közzétett hír, hogy a Munkásőrség vezető beosztású parancsnokai azonosulnak a KB-üléséről közzétett dokumentum tartalmával. Tehetik. A párt vezető testülete olyan határozatot hozott most, 1989-ben, amely 56-ot úgy értékeli, mint a Munkásőrség életre hívója és megtartója: Kádár János tette 32 éven át. A Központi Bizottság kimondja, hogy 1956-ban "kezdettől fogva elkülöníthetetlenül jelen voltak a restaurációra törekvő erők, deklasszálódott és lumpen elemek, s október végétől felerősödtek az ellenforradalmi cselekmények." Ha ehhez a megfogalmazáshoz hozzátesszük Grósz főtitkár már elemzett beszédét, amelyben éles támadást intézett a sajtószabadság, a független szervezetek ellen, felmerül a kérdés, hogy nem kezdődött-e meg máris az a fordulat, amelytől mindig is féltünk. Az aggodalmat jogossá látszik tenni az a mai hír is, hogy - állítólag - visszavonták volna a Reform című lap következő, már kinyomtatott II/6-os számát. Az ok: dokumentumot közöl 14. oldalán arról, hogyan hamisította meg a kormány lapja, a Magyar Hírlap az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével: Mark Palmerrel készített interjúját. Csak zárójelben: Grósz Károly a Magyar Hírlapot állította a pártnak tetsző hírközlés példájává - a Magyar Nemzettel, a rádióval és a tévével szemben. Ezen baljós jelek ellenére is úgy gondolom: pozitív vonásai is vannak az elmúlt hetek eseményeinek. Pozitív mindenekelőtt az, hogy nyilvánosságra került a párt történész-albizottságának értékelése 1956-ról. Ez kizárólag Pozsgay Imre érdeme. Ha nem szánja el magát erre a lépésre és nem mondja meg, hogy még a párt történészei szerint is népfelkelés, és nem ellenforradalom volt 1956-ban, valószínűleg nem szerez tudomást erről a tanulmányról a közvélemény, és arra a sorsra jut, mint megannyi, a párt megbízásából készített, de nem annak nézeteit tükröző elődje: kulcsra zárják egy páncélszekrényben. Így kénytelenek voltak közzétenni a Társadalmi Szemle különszámában, amelynek ismertetését máris megkezdte a Kossuth Rádió. Pozsgay bejelentése országos, nyilvános, hivatalos vitát robbantott ki 1956 újraértékeléséről. Kit-kit színvallásra késztetett. A szokatlan esemény a humoros vonatkozásokat sem nélkülözte: egy párttörténész nyilvánosan támadta Pozsgay-t, majd másnap, amikor látta, hogy az államminiszter nem bukik bele az ügybe, kijelentette, hogy támadásával tulajdonképpen védeni akarta. Ami a társadalom véleményét illeti 1956-ot illetően - arról nem volt kétség. Az a spontán aláírásgyűjtési akció, amelyet a Fidesz Munkáscsoportja és a Republikánus Kör fiataljai kezdeményeztek, önmagáért beszél. De színt vallott - furcsán-ellentmondásosan a Központi Bizottság is. Egyrészt hozott egy már idézett határozatot, amely - ellentétben a nép, és a saját történészei véleményével, továbbra is ellenforradalomról beszél. Másrészt, bizalmat szavazott annak a Pozsgay Imrének, aki ezzel nem ért egyet, és az egész ügyet kirobbantotta. Mit mutat ez? Azt, hogy a közvélemény nyomása miatt nem mernek megválni Pozsgaytól, vagy azt, hogy a Központi Bizottságban Grósz Károly rovására növekszik a tábora? Az mindenesetre kétségtelen, hogy az államminiszter sokat visszanyert abból a népszerűségből, amit a Politikai Bizottságba és a kormányba kerülésével elvesztett. +++
1989. február 15., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|