|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Megállapítások 1956-ról
|
(Vadász János) München, 1989. január 28. (SZER, Világhíradó) - Csütörtökön közölte a kormányszóvivő: most már nincs akadálya annak, hogy a hozzátartozók eltemessék Nagy Imre, és kivégzett társai földi maradványait. Pénteken ülést tartott a párt központi bizottsága által életre hívott történész albizottság. 1956 értékelése, illetve átértékelése volt napirenden. Szombaton reggel pedig már nyilatkozott is a budapesti rádióban Pozsgay Imre, az albizottság vezetője. A gyengébbek kedvéért közölte: a temetések engedélyezése még nem jelent politikai rehabilitálást. Normális emberek számára ez - magától értetődően -két különböző dolog. De úgy látszik, egyesek számára mégsem megától értetődik, hiszen tény, hogy a kivégzetteknek 30 éve jeltelen gödrökben kell feküdniük. Sőt, az időzítés legalábbis sejteti, hogy egyesek számára kizárólag a politikai rehabilitálás megkezdésének kényszere időszerüsíti az eltemetés engedélyezését. Pozsgay mondanivalójából ugyanis nyilvánvaló, hogy ez a kényszer most már gyorsuló ütemben érvényesül. Nem a történelmi igazságérzet, vagy az emberi tisztesség diktálja, hanem a mélyülő gazdasági, politikai válság, amelyet a hatalom a tőle megszokott eszközökkel képtelen megoldani. Pozsgay azzal kezdte, amit könnyebb volt kimondani: Nagy Imrének igaza volt az 1954, 55-ös hatalmi válság időszakában, helyes, következetes volt a magatartása is. De Pozsgay rátért arra is, amit nehezebb volt kimondani. Világosan utalt arra, hogy itt jóval többről van szó, mint egyes személyekről; hogy Nagy Imre 1956-os szereplését meghatározza az az esemény, amely 56-ban bekövetkezett. E kerülgetések után érkezett el Pozsgay számára az igazság pillanata! Idézem: "Ez a bizottság - a jelenlegi kutatások alapján -, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek." A mondat végre elhangzott! Több, mint 32 évig váratott magára a forradalom véres eltiprása után, vagy ha úgy tetszik: a magyar nép, az egész nemzet felkelésének eltiprása után. Ismét bebizonyosodott, hogy ez a forradalom - mint minden más valóban nagy történelmi esemény -, olyan követeléseket fogalmazott meg kristály tiszta világossággal és lenyűgöző erővel, amelyekre a történelem során, előbb, vagy utóbb, de feltétlenül választ kell adni. És éppen olyan világossággal, és meggyőző erővel kell válaszolni rá, mint amilyen a követelés volt. Nem lehet sem el, sem megkerülni, kvázi válaszokkal sem lehet pótolni. Az 56-os követelés így szólt: Ez a nép szabad társadalomban és független országban kíván élni. A történész bizottság álláspontja, amelyet most Pozsgay kimondott, még korán sem a megkívánt következetes válasz erre a követelésre, de már ennek a válasznak a kezdete, mondhatni: első mondata. Amit Pozsgay az interjúban hozzáfűzött: miszerint nem helytálló ellenforradalomnak minősíteni azt, ami 1956-ban történt, még nem folytatása a válasznak. Nem több, mint egy elemi következtetés rögzítése: természetes, ha népfölkelés volt, nem lehetett ellenforradalom. Nem lehetett a tagadása annak, ami volt. Viszont bekövetkezett másvalami, amely több, mint 30 éven keresztül tagadni próbálta. Az a hatalmi restauráció, az az igazi ellenforradalom, amely először nyílt terrorral, kivégzésekkel, bebörtönzésekkel, majd más eszközökkel: a gazdasági felemelkedés, az anyagi jólét perspektíváival, a kis szabadságok kegyes adagolásával próbálta elérni, hogy az eredeti követelés lekerüljön a napirendről. A több, mint 30 évig tartó ellenforradalom kudarcot vallott. Ezért lehet eltemetni a kivégzett áldozatokat. Ezért kellett a válasz első mondatát kimondani. És ezért elkerülhetetlen, hogy a válaszhoz már az elmúlt három évtized feltárása is hozzá tartozik. +++
1989. január 28., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|