|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar Távközlési Vállalat programja (1. rész)
|
1990. október 3., szerda - Három év alatt 490 ezer új
telefonelőfizető kapcsolódhat be az országos hálózatba - ezt rögzíti
elő a Magyar Távközlési Vállalat rövid távú programja, amelynek
néhány részletével Horváth Pál vezérigazgató ismertette meg a sajtó
képviselőit szerdán, a Duna Intercontinental szállóban.
A pár hónappal ezelőtt pályázat útján kinevezett vezérigazgató elmondta: a részletes vállalati stratégia kidolgozása még legalább egy évet, a vállalat teljes átalakulása pedig három évet vesz igénybe. Még ez év november elsejéig új igazgatókat neveznek ki az egyes részlegek élére, s ezzel párhuzamosan megkezdik a vállalat 24 ezer dolgozójának továbbképzését. A következő szakaszban - ez jövő nyárra várható - beindul a cég privatizálása, s a vállalat részvénytársasággá alakul.
Az átalakulás mellett azonban megkülönböztetett figyelem jut a fejlesztésekre is, mert ezek az ország közismerten rossz távközlési infrastruktúrája miatt nem tűrhetnek halasztást. Az 1991-93. közötti időszakban - a tervek szerint - elkészül az országos digitális (úgynevezett ,,lefedő,,) gerinchálózat, amely mind a 19 megyeszékhelyt és még 54 várost érint. E hálózatba még az idén belép Miskolc, Zalaegerszeg, Sopron és Baja, így ebben az évben összesen 200 ezerrel bővül a távbeszélő kapacitás. Budapesten az első digitális lefedő központot a jövő év második felében adják át. 1993-ig azonban nem csak a főváros, hanem a budapesti agglomeráció távbeszélőhelyzete is jelentősen javul majd, hiszen 43 település összesen 90 ezer új vonalat kap. Az igények teljesítésével kapcsolatban azonban azt is meg kell jegyezni, hogy az első időszakban az üzleti igények elsőbbséget élveznek az egyéni előfizetőkkel szemben. Ennek okát Horváth Pál azzal indokolta: a mai világban a gazdaság működőképességéhez, a külföldi tőke bevonásához az üzleti szféra információs és adatátviteli infrastruktúrája nélkülözhetetlen.
Ugyancsak elsősorban az üzleti szféra - különösen a bankvilág - számára nagy jelentőségű, hogy 1991 első negyedévében - Siemens technika alapján - beindul a csomagkapcsolt számítógépes adatátviteli rendszer is, kezdetben 500, majd 2700 számítógép részére. Hamarosan megjelenik a mobil rádiótelefon szolgáltatás is - ezt a Távközlési Vállalat leányvállalata, a Magyar Rádiótelefon Kft. végzi - amely Budapest környékén a 450 MHz-es sávban üzemel majd. (folyt. köv.)
1990. október 3., szerda 16:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|